Élet-Stílus

Angyal Zoltán Grosicstól vehette át elismerését

Csütörtökön a Grosics Gyula Sport Általános Iskolában adták át az Újbuda legjobb sportolóinak és edzőinek járó hagyományos elismerést, melyet az idén 15-en vehettek át.

Az iskola 400 tanulójának jelenlétében rendezett ünnepségen az intézmény névadója is jelen volt, s tőle kapta meg a díjat Angyal Zoltán, a magyar kajak-kenu válogatott leköszönő szövetségi kapitánya.

A szakembert hosszú ideje minden évben kitünteti a kerület, ezért érte most az a megtiszteltetés, hogy az Aranycsapat legendás kapusától vehette át “szokásos” elismerését.

Angyal mellett többek között Ludasi Róbertet, a tavaly nyáron elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György edzőjét is elismerték.
Molnár Gyula Újbuda polgármestere (b) és Grosics Gyula (MTI)

Molnár Gyula Újbuda polgármestere és Grosics Gyula (MTI)

Az önkormányzat tájékoztatása szerint az ünnepség a szokásostól nemcsak a helyszín miatt tért el, hanem azzal is, hogy a díjazottakkal tenyérlenyomatot készítettek. Ezeket – a kerület tervei szerint – a Sportmax I-ben kialakítandó dicsőségfalon állítják majd ki.

A diákok egyébként különleges hangulatot adtak a díjátadónak, mely után valósággal megrohamozták a sportembereket, hogy autogramot kapjanak tőlük, s néhány szót válthassanak velük.

Az 1990-ben alapított díjakat Budapest XI. kerületének azon versenyzői és szakemberei kapják, akik, vagy akiknek tanítványai Európa- és világbajnokságokon a dobogón, vagy az olimpián és a paralimpián az első négy között végeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik