Élet-Stílus

WADA-figyelmeztetés a FIFA-nak és az UEFA-nak

admin
admin

2009. 03. 25. 12:09

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) arra figyelmeztette a labdarúgás vezetőit, hogy a sportág kikerülhet az olimpiai programból, amennyiben az illetékesek nem veszik komolyan a csalók elleni küzdelmet.

A Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden azt közölte, hogy elutasítja a WADA versenyen kívüli kontrollra vonatkozó szabályát, és annak újragondolását kérte a szervezettől. A WADA január 1. óta érvényben lévő rendelkezése szerint a sportolóknak három hónapra előre, minden napra meg kell adniuk egy pontos helyet, ahol egy adott órában elérhetők az ellenőrök számára. A FIFA és az UEFA szerint egy csapatsportágban nem olyan egyszerű ezt megtenni, mint az egyéni sportokban, s azt kérték, hogy a „holléti nyilvántartást” ne a játékosoknak, hanem a kluboknak kelljen kitölteniük.

A két futballszervezet azt is javasolta, hogy május közepétől június végéig, amíg a labdarúgók a szabadságukat töltik, ne kelljen ellenőrzésre számítaniuk, hogy ezzel is védjék a magánéletüket.

„A doppingellenőrzés egyik legfontosabb eleme éppen a meglepetés és a lehetőség, hogy az év 365 napján, bármikor előfordulhat – mondta John Fahey, a WADA elnöke. – A FIFA és az UEFA javaslataikkal gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják a tényt, hogy a dopping igenis létezik. Tapasztalatok mutatják, hogy aki tiltott szerekkel akar élni, az minden lehetséges alkalmat megragad, és akkor használja a doppingot, amikor tudja, hogy nem fogják ellenőrizni. Vannak szerek, amelyek hamar kitisztulnak a szervezetből, teljesítményfokozó hatásuk azonban megmarad.”

A FIFA kedden leszögezte, hogy elkötelezettek a doppingellenes harcban, ugyanakkor az elmúlt öt esztendő átlaga alapján ebben a sportágban évi 25 000 ellenőrzésből 10 hoz pozitív eredményt, azaz a labdarúgás nem tartozik a doppingérzékeny sportágak közé.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hmejmími légitámaszpont, 2017. december 11.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) pilótákkal fényképezkedik a szíriai Hmejmímnél működő orosz légitámaszponton 2017. december 11-én. Putyin a bázison tett villámlátogatásán elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését. (MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.