Ifjabb Ocskay Gábor az origónak adott, tegnap megjelentetett interjújában a jövőről is beszélt, az A csoportos vb kapcsán elmondta: „biztos, hogy életünk legnagyobb élménye előtt állunk, és plusz motivációt ad, hogy az előzetes hírek alapján rengeteg magyar drukker szurkol majd nekünk a helyszínen.”
A 33 éves jégkorongozó – akinél 2004-ben szívizom-betegséget diagnosztizáltak, de a folyamatos kontrollvizsgálatok, így a legutóbbi, januári tesztek során az orvosok nem találtak nála semmi aggasztót – az esetleges visszavonulását firtató kérdésre ekképp felelt: „Még két évig él a szerződésem a Volánnál, minimum addig szeretnék ezen a szinten játszani. Amit eddig elértem, azt nem szeretném lerombolni, jó lenne majd úgy befejezni, hogy elkerüljem azt a helyzetet, amikor már lekiabálnak a jégről, és alig várják, hogy visszavonuljak.”
34 éves volt (MTI)
Az utolsó interjú – amelyben egyebek mellett szó esik arról, ifjabb Ocskay miért mondott le a csapatkapitányi tiszteségéről az Alba Volánnál, illetve hogy mi változott a csodaszámba menő feljutás óta a magyar jégkorongsportban – itt érhető el.