Élet-Stílus

Euroliga: Kásásék ellen a magyar bajnok

A Vasas férfi vízilabdacsapata a lehetséges három rivális közül a legerősebbet, az olasz Pro Reccót kapta az Euroliga szerdai negyeddöntős sorsolásán – adta hírül a válogatott honlapja.

A római sorsoláson különösen rosszul járt az első mérkőzést idehaza játszó magyar bajnok, mert az El-címvédő és a kontinens legjobb klubcsapatának tartott együttest erősíti négy magyar olimpiai bajnok is Benedek Tibor, Kásás Tamás, Madaras Norbert és Märcz Tamás személyében – írja a vlv.hu.

Az európai pólós csúcssorozatnak ebben a szakaszában már kieséses rendszerben szállnak medencébe a 16 csapatos főtábláról továbbjutottak, vagyis a párharcnak a győztese legjobb négy közé, a Final Fourba kerül, a vesztes pedig búcsúzik a küzdelmektől.

Kis Gáborék a címvédőt kapták (MTI)

Kis Gáborék a címvédőt kapták (MTI)

A LEN Kupa döntőjében érdekelt magyar csapat, a Szeged jobban járt a Vasasnál, amennyiben a görög fővárosban vívhatja az első mérkőzést a Panioniosz ellen, s a visszavágót rendezik hazai medencében.

Az itáliai sorsoláson eldőlt az is, hogy a női BEK négyes döntőjébe bejutott magyar bajnok Honvéd az április 4-5-i Final Fourban a görög Vuliagmenivel kezd, és ha nyer, másnap a másik szombati elődöntő, a házigazda orosz Kirisi és az olasz Orizzonte párharcának győztesével csatázik az elsőségért.

Euroliga, negyeddöntők:
Olympiakos Pireusz (görög)-Mladost Zágráb (horvát)
Partizan Belgrád (szerb)-JUG Dubrovnik (horvát)
Vasas-Pro Recco (olasz)
Primorac Kotor (montenegrói)-Jadran Herceg Novi (montenegrói)
Az első mérkőzéseket április 8-án, a visszavágókat április 22-én rendezik

LEN Kupa, döntő:
Panioniosz (görög)-Szeged
Az első meccset április 8-án, a visszavágót április 22-én Szegeden rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik