Élet-Stílus

Négytusában is sikeresek leszünk

admin
admin

2009. 03. 24. 12:44

A héten Mexikóvárosban sorra kerülő Világkupa-versenyen debütál először élesben az öttusázók új versenyformája. A magyar kapitány az FN-nek elmondta, hogy jelentős változás nem várható a nemzetközi élmezőnyben, a mieink továbbra is ott lehetnek a legjobbak között.

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) novemberi kongresszusán a küldöttek kétharmados többséggel elfogadták a végrehajtó bizottság szabálymódosító javaslatát, így a versenyeket 2009-től új formában, a futást és a lövészetet a biatlonhoz hasonlóan egy számba szervezve kell lebonyolítani.

A magyar szövetség nem támogatta a hírek szerint egyetlenegy szavazattal elfogadott javaslatot, ugyanakkor számítottak a döntésre. „Évek óta benne volt a levegőben, próbáltunk is rá felkészülni. Érthető a vezetők döntése, fogyaszthatóbbá akarják tenni a sportágat, de ezek a változások rosszul sülhetnek el” – nyilatkozta novemberben az FN-nek Pálvölgyi Miklós.

„Nincs kidolgozva a versenyek jövőbeni lebonyolításának a rendje. Több hibája is van az új rendszernek. Nem véletlen, hogy a döntés meghozataláig nem volt két olyan tesztverseny, amelyet ugyanolyan szabályok mellett rendeztek volna” – mondta a szövetségi kapitány. A helyzet azóta sem sokat változott, az UIPM várhatóan az első nemzetközi versenyek tapasztalatai után fogja véglegesíteni a szabályrendszert.

Nem okozott gondot az átállás (MTI)

Nem okozott gondot az átállás (MTI)

Anyagi megfontolásból a magyarok a hétvégi meccsre egy kis csapattal (Kasza Róbert, Marosi Ádám, illetve Tóth Adrienn és Kovács Sarolta) utaznak, de mindenképpen ott akartak lenni. „Szeretnénk látni, mások hogyan csinálják, hogy birkóznak meg az új szabályokkal. Hasznos lehet a jelenlét abból a szempontból is, hogy felmérjük az erőviszonyokat, már csak azért is, mert erősebb lesz a mezőny, mint például nálunk volt a február végi nemzetközi meghívásos viadalon.”

A kapitány amúgy azzal számol, hogy nem fog jelentősen átalakulni a nemzetközi élmezőny. „Néhány klasszis versenyző abbahagyta, de a legtöbben levetkőzték a kezdeti idegenkedést, és próbálnak alkalmazkodni az új szabályokhoz. A fiatalnak nem nevezhető Horváth Viktor (világ- és Európa-bajnok) teljes erőbedobással dolgozik, akárcsak az örökifjú Vörös Zsuzsanna (olimpiai-, világ- és Európa-bajnok).”

Pálvölgyi elmondása szerint folyamatos a tapasztalatcsere a csapatok között a felkészülési és edzésmódszerekkel kapcsolatban, és a versenyek zökkenőmentes lebonyolítása érdekében is összefogtak az érdekeltek. Ezért tart a magyar csapattal Mexikóba Szatmári László versenybíró, aki felvételeket készít majd a versenyről, és igyekszik minél több tapasztalatot gyűjteni a majdani itthoni rendezéshez.

Magyarország májusban látja vendégül a nemzetközi elitet: a férfiaknál Budapesten, a nőknél pedig egy héttel később rendeznek Székesfehérváron Vk-versenyt.

A mexikóvárosi verseny csütörtökön a férfiak selejtezőjével kezdődik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.