Élet-Stílus

A Szeged bejutott a LEN-kupa döntőjébe

Az idegenbeli 10-10-es döntetlen után a szombat esti visszavágón három góllal nyert a Szeged az orosz Kazany ellen, ezzel bejutott a férfi vízilabda LEN-kupa döntőjébe.

Teltház előtt az oroszok 1-0-ra, aztán 2-1-re is vezettek, a félidőben azonban már 4-2-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző.

Aztán ismét közelebb merészkedtek a vendégek, ám előbb Baksa László büntetőt védett, később Weszelowszky László egymás után kétszer betalált.

Kevéssel ezután – egy vendéggólt követően – Varga Tamás is eredményes volt, így 7-4-ra ellépett a hazai csapat.

Korolija (Szeged, b) és Dokucsajev (Kazany) küzd a labdáért (MTI)

Korolija (Szeged, b) és Dokucsajev (Kazany) küzd a labdáért (MTI)

Tombolt a szegedi tábor, mert a kedvencek a tatárföldről érkezett vendégekkel szemben a végéig tartották a megnyugtató, háromgólos különbséget. Nyert 8-5-re, ezzel pedig finalista lett Kásás Zoltán legénysége.

a vasas másodszor is legyőzte az egert

Akárcsak ősszel a hevesi fővárosban, az Euroliga főtáblás csoportselejtezőjének hatodik, azaz utolsó fordulójában szombat este, Budapesten is győzött a Vasas férfi vízilabdacsapata az Eger ellen.

Függetlenül a Komjádi uszodában zajló meccs végkimenetelétől már az összecsapás előtt mindkét magyar együttes sorsa eldőlt, vagyis a Vasas – a belgrádi Partizan mögött másodikként – továbbjutott az El legjobb nyolc csapata közé, míg az Eger – a francia Marseille társaságában – kiesett az első számú európai vízilabda-sorozatból.

A presztízsmeccsé szelídült találkozón 3-1-re elhúzott az Eger, majd 3-3 után 5-3-ra is, aztán a harmadik játékrészben 6-5-ről 9-5-re alakította az állást a hevesi együttes. Sorozatos gólokkal – szakmai zsargonnal élve: – visszajött a meccsbe a vendéglátó gárda, amely 9-9-nél befogta az ekkor már nem nagyon vitézkedő egrieket.

Miután mindkét oldalon ötméterest rontottak, Kovács Róbert és Hegedűs Gábor is pontosan célzott (10-10), a legvégén pedig az ötgólos bátyhoz, Dánielhez felzárkózó Varga Dénes harmadik találatával eldöntötte a mérkőzést.

TEVA-VasasPlaket – ZF-Eger 11-10
(2-3, 3-3, 3-3, 3-1)
Góldobók: Varga Dániel 5, Varga Dénes 3, Hosnyánszky, Vörös, Kovács 1-1, illetve Feltham 3, Biros 2, Bundschuh, Nyéki, Varga II. Zs., Petrovai, Hegedűs 1-1

A LEN-kupa döntőjébe a másik ágról a görög Panioniosz jutott be, miután szombaton a spanyol CN Barcelona csak egy góllal, 7-6-ra tudta legyőzni, így az első meccset hárommal nyerő görögök 17-15-ös összesítéssel bizonyultak jobbnak.

LEN-kupa, elődöntő, visszavágó

Szeged-Beton VE–Szintyezs Kazany (orosz) 8-5
(3-2, 1-0, 3-2, 1-1)
Magyar góldobók: Weszelowszky, Varga T. 3-3, Török, Milos Korolija 1-1
A Szeged 18-15-ös összesített eredménnyel jutott a döntőbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik