Élet-Stílus

Sűrűsödik a Bundesliga élmezőnye

Az éllovas Hertha csapata vereséget szenvedett Stuttgartban, így a Karslruhe együttesét egy góllal legyűrő Bayern és a Bielefeldben hármat lövő Wolfsburg is egy pontra megközelítette a berlinieket.

A találkozót a svábok kezdték tempósabban, előbb Cacau, majd az egyedül betörő Gomez került ígéretes helyzetbe, ám egyikük sem célzott pontosan, míg a másik kapu előtt Voronin lövése suhant el a kapu mellett. A félidő derekán a berlini Friedrich sérülés miatt cserét kért.

Szünet után is a hazaiak játszottak fölényben, s ez hamar megmutatkozott. A 47. percben Lehmann kirúgásába Gomez piszkált bele, így lett jó Cacaunak, aki nyolc méterről a kapuba fejelt.

Nem sokkal később már kettővel vezetett a VfB. A Hitzlspergerrel összejátszó Khedira ellépett Simunic mellől, és 13 méterről a jobb sarokba helyezett.

Cacau és Friedrich összecsapása (dpa)

Cacau és Friedrich összecsapása (dpa)

A folytatásban erőlködött a Hertha, ám a legnagyobb helyzetet így is a stuttgartiak puskázták el: a hajrában Gebhardt ugratta ki Cacaut, a brazil azonban tizenegy méterről elügyetlenkedte a ziccert.

A berliniek botlását kihasználta a Karlsruhe ellen távolról sem meggyőző Bayern. A hat hétre kidőlő Klosét, és a még harcképtelen Tonit nélkülöző bajorok a Rensing – Lell, Lúcio, Demichelis, Lahm – Van Bommel, Zé Roberto – Schweinsteiger, Sosa, Ribery – Podolski tizeneggyel léptek pályára, s bár végigtámadták a játékrészt, egy gólocskával vonulhattak pihenőre.

A 34. percben Ribéry keverte meg a vendégvédelem jobb oldalát, az alapvonal közeléből visszagurított labdájára Sosa csapott le, és hat méterről a hálóba lőtt. Ezt követően az argentin emelt Podolski elé, a támadó azonban nem érte el a túl magas labdát – a másik oldalon Rensing mormolt egy imát, Da Silva szöglete után.

A 67. percben szintén a müncheni kapus és a vendégek brazil középpályása volt a főszereplő, Rensing remek mozdulattal tolta fölé utóbbi 30 méteres szabadrúgását. Egy Podolski helyzet, és egy Van Buyten szabadrúgás után ismét a KSC-játékosokon volt a sor: a 91. percben szöglet utáni kavarodásban Zé Roberto a gólvonalról tisztázott, majd Stindl ismételhetett, a kapufa azonban megmentette a Bayernt.

A Wolfsburg is tartja a lépést, a „farkasok” a Bielefeld otthonából távoztak győzelemmel: az idegenben rendszerint kevésbé remeklő VfL Grafite góljával és gólpasszával csent pontot, s így őrzi harmadik helyét a tabellán. Hajnal Tamás csapata, a Borussia Dortmund 1-0-ra nyert az UEFA-kupában negyeddöntős Werder Bremen ellen, a magyar játékmester végig a pályán volt.

bundesliga, 25. forduló

Stuttgart-Hertha BSC 2-0 (0-0)
Mercedes-Benz-Arena, 50 ezer néző. Vezette: Kinhöfer
Gól: Cacau (47.), Khedira (51.)
Stuttgart: Lehmann – Träsch, Tasci, Boulahrouz, Magnin – Khedira, Hitzlsperger – Hilbert, Gebhart (Boka, 90.) – Cacau (Schieber, 88.), Gomez
Hertha: Drobny – M. Stein, A. Friedrich (Kaka, 25.), Simunic, Rodnei – Nicu (Pantelic, 61.), Dárdai, Cicero, Babic (Kacar, 46.) – Raffael, Voronin.

Bayern-Karlsruhe 1-0 (1-0)
Gól: Sosa (34.)

Dortmund-Bremen 1-0 (0-0)
Gól: Frei (64., 11-esből)

Cottbus-Köln 0-2 (0-0)
Gól: Novakovic (52., 56., a másodikat 11-esből)

Hoffenheim-Hannover 2-2 (1-1)
Gól: Teber (20., 11-esből), Wellington (84.), ill. Balitsch (22.), Eggimann (74.)

Leverkusen-Frankfurt 1-1 (1-1)
Gól: Kadlec (40.), illetve Meier (16.)

Bielefeld-Wolfsburg 0-3 (0-1)
Gól: Gentner (19.), Grafite (58.), Dejagah (87.)

Az élcsoport:
1. Hertha 49 pont, 2. Bayern és Wolfsburg 48 (53-31), 4. Hamburg 45, 5. Hoffenheim 44, 6. Stuttgart 42

Ajánlott videó

Olvasói sztorik