Élet-Stílus

Elhalasztják a Forma-1-es reformot

Idén nem változik a Forma-1-es pontszámítás, és az új győzelmi szabályt nem most, hanem jövőre léptetné érvénybe a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), de akkor is csak abban az esetben, ha azt minden csapat támogatja.

A FIA kedden hirdette ki, hogy az a pilóta nyeri a világbajnoki címet, aki a legtöbb futamgyőzelemmel rendelkezik, és nem feltétlenül az, aki a legtöbb pontot gyűjti az idényben.

A Forma-1-es csapatokat tömörítő szervezet (FOTA) ezt ellenezte, és péntek délután jelezte: kéri a szabály hatályon kívül helyezését, mert álláspontja szerint azt túl későn hozták meg az illetékesek, hiszen a szezon jövő vasárnap kezdődik. Azóta több jelenlegi és volt pilóta bírálta a FIA rendelkezését.

„Ha bármilyen ok miatt a Forma-1-es csapatok most nem értenek egyet az új rendszerrel, akkor a szabály bevezetését 2010-re halasztanánk” – áll a FIA péntek esti közleményében.

A nemzetközi szövetség egyébként jövőre is csak akkor tudná keresztülvinni elképzelését, ha abba az istállók is beleegyeznek.

Lewis Hamiltonnak sem tetszik az új szabály (MTI/EPA)

Lewis Hamiltonnak sem tetszik az új szabály (MTI/EPA)

A FIA győztesre vonatkozó újítása nagy ellenállásba ütközött.
A nemzetközi szövetség ugyanis a futamgyőzelmeket többre értékelné, mint a szezon során szerzett összpontszámot, és csak a elsőségek egyenlősége esetén rangsorolnának a pontok.

Az egyes futamokon belül viszont maradna a régi szisztéma, azaz az első hely 10, a második 8, a harmadik 6 pontot ér, majd egyesével csökkenve nyolcadik pozícióért is jár egy 1 pont.

A FOTA március 5-én, Genfben megtartott ülésén a résztvevők ellenben azt javasolták, hogy a csapatok a győzelemért 12, a második helyért 9, a harmadikért pedig 7 pontot kapjanak. A negyediktől nyolcadik pozícióig (5-től 1-ig) járó pontok viszont nem változtak volna. Ugyanakkor zt az ötletet sem fogadták el.

A halasztással mindkét fél időt nyert, és van rá mód, hogy közelítsék az álláspontokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik