Élet-Stílus

Megalakult a Kolonics György Alapítvány

admin
admin

2009. 03. 19. 15:36

Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) ünnepélyes keretek között jelentette be csütörtökön a Kolonics György Alapítvány megalakulását.

Az esemény sajtótájékoztatóján megjelentek az alapítók, a kuratórium tagjai, illetve Kolonics György egykori sporttársai is, hogy együtt indítsák útjára az szervezetet, mely a sportág utánpótlását hivatott segíteni.

“Szeretnénk, ha azok is tudnának Kolóról, akik ma még meg sem születtek. Ő egy erkölcsi példa, és az alapítványnak is ekkora nagyságot kell elérnie mind eredményesség, mint anyagi bázis tekintetében” – szögezte le Baráth Etele, az MKKSZ elnöke, hozzátéve: a mindenkori utánpótlás-bajnokság, illetve az itthon rendezett K-1-es, 500 méteres futamok is Kolonics György nevét fogják viselni.

Angyal Zoltán, volt szövetségi kapitány, a kuratórium vezetője kifejtette, hogy a szándék tiszta és nemes, olyan mint a néhai sportoló volt. Egyben reményének adott hangot, hogy azok a fiatalok, akik valamilyen módon élvezni fogják az alapítvány támogatását, hasonlóan fognak érezni.

Szabolcs Attila budafoki polgármestere utalt rá, hogy Kolonics egykori iskolája felvette a nevét, míg Horváth Csaba, aki Kolonics György oldalán olimpiai aranyérmet szerzett, hozzátette: “Koló egy olyan iskolát teremtett, amely a mai napig egyfajta mítosz, amelyre nincs magyarázat. Ő egy más dimenzióban élt és egy más dimenzióban kenuzott, ő maga volt a kenuzás. Jó lenne, ha az alapítvány olyan tehetségeknek tudna segíteni, akik tovább viszik Gyuri örökségét.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.