Élet-Stílus

Gomez: szét fogom verni Klicsko fejét

Rendkívül nagy elánnal nyilatkozgat mindkét fél a Klicsko-Gomez nehézsúlyú címmeccs előtt. A kubai kihívó szombaton Stuttgartban próbálja meg letaszítani a WBC-trónról az ukrán óriást.

Szombat este Stuttgartban rendezik a hatalmas érdeklődéssel várt nehézsúlyú WBC bajnoki küzdelmet a címvédő Vitalij Klicsko (36 győzelem – 2 vereség) és az egykori WBC cirkálósúlyú világelső Juan Carlos Gomez (44 győzelem – 1 vereség) között.

A mérkőzést beharangozó sajtótájékoztatón a két egykori universumos csapattárs magabiztosan odamondogatott ellenfelének.

A ringben már nagy pofonok fognak repkedni (MTI/EPA)

A ringben már nagy pofonok fognak repkedni (MTI/EPA)

„Számos nyilatkozatot olvastam Gomez csapatától, de csak azt tudom mondani, hogy sokat álmodoznak, de minden csak álom marad” – beszélt Vitalij Klicsko. „Élete legkeményebb küzdelmét ígérem. A cirkálósúlyban már bebizonyította, hogy egy nagyon technikás bokszoló, de a nehézsúly az valami teljesen más. Megmutatom neki. Ez egy lecke lesz, ami után már nem fognak többet álmodozni.”

A sajtótájékoztatón az is kiderült, Klicsko csapata nem fogadta el a WBC által kijelölt mérkőzésvezetőt, és az egyik pontozót. Gomez erre természetesen lecsapott. „Vitalij lépten nyomon azt állítja, hogy ki fog ütni engem. De akkor miért érdekli, hogy kik lesznek a bírók?” – tette fel a kérdést Juan Carlos Gomez. „Nekem teljesen mindegy ki van a ringben. Vitalijnak szétverem az arcát, és világbajnok leszek.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik