A 69 éves szakember a cseh sportnapilap szerdai számának adott interjújában jelentette ki. “Az edzői pályám a végéhez érkezett – mondta a tréner. – A döntésem végleges.”
Brücknert 1973-ban nevezték ki először vezetőedzőnek az SK Sigma Olomouc csapatához. Később az Inter Bratislavánál dolgozott, majd 1997-től az U21-es cseh nemzeti csapatot irányította.
A cseh felnőtt válogatott vezetését 2001 végén bízták rá. Az együttest a 2008-as Európa-bajnokságot követő búcsújáig minden világversenyre kivezette. Legnagyobb sikerét a 2004-es kontinensviadalon érte el, amelyen elődöntőbe vezényelte a Pavel Nedved fémjelezte gárdát.
Posztjáról a tavalyi Eb után azért mondott le, mert a csoportból nem sikerült továbbjutni. Ekkor a visszavonulásáról beszélt, ám később elfogadta az osztrák nemzeti csapat szakvezetői posztját, melytől – sikertelenség miatt – március elején megvált.