Élet-Stílus

Bődületes szabadrúgásgólt lőtt Ibrahimovic – videó

A címvédő és listavezető Internazionale feledtetve a hétközi BL-búcsút, a svéd csatár két találatával fektette két vállra az első számú kupasorozatba igyekvő Fiorentinát. A milánóiak továbbra is magabiztosan vezetik a tabellát.

Az Internazionale együttese a papírformának megfelelően kiesett már a legjobb 16 között a Bajnokok Ligájában. A címvédő Manchester United ellen érthetetlenül deffenzív felfogásban küldte pályára csapatát mindkét meccsen Jose Mourinho, így az olasz bajnoknak esélye sem volt Cristiano Ronaldóék ellen.

A nemzetközi kupabúcsút követően a bajnokságban a tabella ötödik helyén a Fiorentina várt a milánóiakra. Ibrahimovic duplájával és Julio Cesar remek védéseinek köszönhetően otthon tartotta a pontokat a listavezető, és ezzel megszilárdította első helyét.

Ismét megvillantotta klasszisát (MTI/EPA)

Ismét megvillantotta klasszisát (MTI/EPA)

A mérkőzést jobban kezdték a vendégek, de Mutu lövését az utóbbi hetekben szenzációs formában védő brazil kapus kiütötte. A kihagyott helyzet megbosszulta magát, hiszen gyakorlatilag a fordulásból vezetést szerzett Ibrahimovic egy Balotelli-szabadrúgást követően.

A vendégek hátrányban is veszélyesebbek voltak, Julio Cesar bravúrjaival őrizte sovány előnyét az Inter. A folytatásban sem változott a játék képe, a helyzeteit elpuskázó firenzeiek hiába játszottak fölényben, ezen az estén nem tudtak túljárni a brazil kapus eszén.

A másik oldalon Ibrahimovic nem hibázott, és a ráadás perceiben egy bődületes szabadrúgásgóllal végleg eldöntötte a három pont sorsát.




Serie A, 28. forduló:



Internazionale-Fiorentina 2-0 (1-0)


Gól: Ibrahimovic (11., 94.)

Korábbi meccsek:

Atalanta-Torino 2-0
SS Lazio-Chievo 0-3
Palermo-Lecce 5-2
Reggina-SSC Napoli 1-1
Sampdoria-AS Roma 2-2
Siena-AC Milan 1-5
Udinese-Catania 1-1
Juventus-Bologna 4-1
Cagliari-Genoa 0-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik