Élet-Stílus

A Volán már 2-0-ra vezet a döntőben

admin
admin

2009. 03. 15. 18:06

A sorozatban hetedik bajnoki címéért küzdő Alba Volán 6-3-ra nyert az Újpest otthonában a jégkorong ob I döntősorozatának második, vasárnapi mérkőzésén.

Nagy iramban kezdett mindkét csapat, először az Újpest került ziccerbe, ám kimaradt a helyzet. A 10. percben Szuper két védése után Dubek emelte fel a korongot, ezzel – ahogy pénteken, úgy ezúttal is – a fővárosiak szereztek vezetést.

Az előny azonban nem tartott sokáig, mert létszámfölényben Tokaji, a címvédő Alba Volán kapitánya takarásból betalált.

Szerencsés góllal ismét aztán vezetést szerzett az Újpest, Németh Péter kilépése után Szuper kiszúrt a botjával, de a korong visszapattant a csatárra, aki az üres kapuba pöckölt. Gyorsan jött a válasz, Martz lőtt Palko lába között a hálóba.

Egy verekedés után emberelőnyhöz jutottak a hazaiak, majd a szépen megjáratott pakkot Dubek vágta be Szuper kapujába.

A folytatásban is paprikás hangulatban zajlott a mérkőzés, gyakran volt foglalt a büntetőpad. A folytatásban lelkesen küzdött az Újpest, ám ezzel együtt Fekete gólra váltotta Ocskay középre adását. A fáradó újpestiek nem bírták a nyomást, emberhátrányuk során Kovács nem kegyelmezett.

Később Ocskay talált be, majd három másodperccel a vége előtt Palkovics adta meg a kegyelemdöfést.Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-0 az Alba Volán javára. A következő összecsapást kedden rendezik Székesfehérváron.

Döntő, 2. mérkőzés:
Újpest-Alba Volán 3-6 (1-1, 2-1, 0-4)
Gól: Dubek (10., 30.), Németh P. (23.), ill. Tokaji (17.), Martz (25.), Fekete (49.), Kovács (53.), Ocskay (55.), Palkovics (60.)
A párharc állása: 2-0, az Alba Volán javára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.