A bennmaradásért küzdő Bologna alaposan ráijesztett a hazai pályán játszó – a Bajnokok Ligájától a legjobb tizenhat között búcsúzott – Juventusra. Veszélyesen kezdett a vendégcsapat, ráadásul Massimo Mutarelli góljával lépéselőnybe is került.
Az „zebrák” ezután magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, és a szünet után főleg Sebastian Giovincónak köszönhetően fordítottak. A 22 esztendős játékos – aki kiválóan futballozott, és utóbb eddigi legjobb meccsének nevezte a Bologna elleni találkozót – előbb szögletből nagyszerűen varázsolta Hasan Salihamidzic fejére a labdát, majd a 71. percben maga is betalált: 15 méterről, jobb külsővel lőtt a kapu jobb oldalába.
Juventus-Bologna 4-1
A második félidőben nagy fölényben játszó Juve a vezetés megszerzése után sem állt le, és a duplázó Alessandro Del Piero révén padlóra küldte a vendégeket. A torinóiak csapatkapitánya legutóbb a 18. fordulóban volt eredményes, a mostani két találatával viszont már kilenc gólnál jár a bajnokságban.
A Juve pedig tapad az Interre, jelenleg négy pont a hátránya a vasárnap a Fiorentinát fogadó éllovas milánóiakkal szemben.
A másik szombati találkozón vendéggyőzelem született, a Genoa Olivera hajrában szerzett góljával győzte le a 39. perctől kezdve emberhátrányban játszó Cagliarit, s így már negyedik a tabellán.
Serie A, 28. forduló:
Juventus-Bologna 4-1 (0-1)
Gól: Salihamidzic (48.), Giovinco (71.), Del Piero (75., 88.), ill. Mutarelli (24.)
Cagliari-Genoa 0-1 (0-0)
Gól: Olivera (85.)
Kiállítva: Cossu (39., Cagliari)
Vasárnap:
Atalanta-Torino, 15:00
SS Lazio-Chievo, 15:00
Palermo-Lecce, 15:00
Reggina-Napoli, 15:00
Sampdoria-AS Roma, 15:00
Siena-AC Milan, 15:00
Udinese-Catania, 15:00
Inter-Fiorentina, 20:30