Élet-Stílus

Nem sikerült Sarapova visszatérése

Hosszú kihagyás után vesztes mérkőzésen tért vissza Marija Sarapova, az oroszok klasszis teniszezője, Jelena Vesznyinával az oldalán párosban az első körben búcsúzott az Indian Wellsben zajló 4,5 millió dollár összdíjazású tornán.

Hét hónap szünet után visszatért a pályára Marija Sarapova, az oroszok volt világelső teniszezője, aki azonban csak ennek a ténynek örülhetett, az eredménynek már nem igazán: Jelena Vesznyinával az oldalán kikapott a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i torna párosversenyének első fordulójában.

„Azért jöttem, hogy kipróbáljam magam, s a kudarc ellenére nagyon jó volt a pályán, izgalmas volt ismét közönség előtt játszani” – mondta a Jekatyerina Makarova, Tatjana Pucsek ellen három szettben elveszített meccset követően a 24 éves orosz sztár, aki tavaly nyár óta vállsérüléssel bajlódott.

Sarapova egyesben nem indult a kaliforniai teniszviadalon, a folyamatos terhelést szerinte még nem bírná a szervezete.

Egyelőre nem bír sokat (MTI)

Egyelőre nem bír sokat (MTI)

„Jelenleg körülbelül három-négy napot bírnék megszakítás nélkül, az ötödiken már valószínűleg vissza kellene vennem a tempóból. A cél az, hogy egy tornán végig száz százalékot tudjak nyújtani. Dolgozom ezen, de hogy mikor fog eljönni a teljes visszatérés ideje, azt még nem tudom…” – fogalmazott.

Sarapova 19 tornán győzött eddig, többek között nyert Wibledonban (2004), az Australian Openen (2008) és a US Openen is (2006), s emellett WTA-világbajnok volt 2004-ben, ugyanakkor a hosszú kihagyása miatt alaposan visszaesett, jelenleg csak a 23. helyen áll a női teniszezők világranglistáján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik