Élet-Stílus

Petr Cech megoldhatja a Barca gondjait

Cseh lapértesülés szerint az FC Barcelona örömmel leigazolná Petr Cech kapust, a Chelsea labdarúgóját. A játékos menedzsere szerint erre nincs sok esély.

A katalánok minden csapategysége rendkívül erős, csak a kapusposzton vannak már évek óta gondjaik. A saját nevelésű Victor Valdes hosszú távon nem jelenthet megoldást, és úgy tűnik, ezt végre belátták az egyesület vezetői is. A Barcelona alelnöke, Jaime Ferrer elismerte, hogy a nyáron mindenképpen szeretnének kapust igazolni, és a Chelsea-ben légióskodó Petr Cech az egyik kiszemeltjük.

“Örülünk az érdeklődésnek, de Petr nagyon jól érzi magát Londonban, ráadásul a lehető legjobb szerződése van a Chelsea-nél” – nyilatkozta a Pravo című napilapnak a cseh válogatott kapuvédő menedzsere. “Nem hinném, hogy a londoni klub egykönnyen elengedné a játékost, ezen felül a házaspár a második gyermekét várja” – tette hozzá Pavel Zika, ugyanakkor elismerte, hogy Cech spanyolul tanul, de ennek elmondása szerint nincs semmi jelentősége.

Jól érzi magát a Chelsea-nél (MTI/EPA)

Jól érzi magát a Chelsea-nél (MTI/EPA)

A világ legjobb kapusai között számon tartott Cech az idei szezonban magához képest gyengébben teljesít, de még így is jó pár pontot megfogott az őszi bajnoki meccseken csalódást okozó Kékeknek. A cseh játékos tavaly nyáron hosszabbította meg 2013-ig a londoni kontraktusát.

Cech-hez hasonlóan legalább olyan nehéz lesz a másik kiszemelt, Gianluigi Buffon Barcelonába édesgetése. Nyolc éve védi a Juventus kapuját az olasz válogatottal világbajnoki aranyat nyerő játékos, akit szintén 2013-ig köt a szerződése a jelenlegi klubjához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik