Élet-Stílus

Tartanak a spanyolok a Veszprémtől

admin
admin

2009. 03. 10. 13:09

Nincs könnyű helyzetben az MKB-Veszprém férficsapata, amely a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a címvédő Ciudad Real ellen léphet pályára. A spanyolok sem örülnek a magyar együttesnek, az edzőjük szerint szenvedni fognak a Veszprém ellen.

„Nagyon nehéz párharc lesz, nem mondhatok erről mást. Egy olyan csapat, amely Montpellier-ben, illetve Leónban is nyerni tudott, az nagyon erős védelemmel rendelkezhet, és igen jól fel van készítve” – nyilatkozta a Marcának Talant Dujsebajev, a Ciudad Real vezetőedzője.

A szakember elmondta, vágyai között a német Rhein-Neckar Löwen szerepelt, ehelyett egykori mestere, Mocsai Lajos ellen kell harcba vezetni tanítványait.

Szeptemberben, a Bajnokok Trófeája kupán a spanyolok nyertek (MTI)

Szeptemberben, a Bajnokok Trófeája kupán a spanyolok nyertek (MTI)

„Perics rendkívüli kapus, bizonyítja ezt évek óta. A védelmet magas, erős emberek alkotják, nehéz lesz átlőni a kétméteres embereket” – tette hozzá a kétszeres BL-győztes edző, egykori világklasszis játékos.

Dujsebajev külön kiemelte, micsoda fantasztikus teljesítmény, hogy Marian Cozma meggyilkolása ellenére menetel a Veszprém: „Újfent bebizonyították, milyen nagyszerű profik, és miért alkotnak nagy csapatot.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.