Élet-Stílus

Szemétturizmustól tart Burgenland

admin
admin

2009. 03. 10. 15:16

A rábakaresztúri (heiligenkreuzi) hulladékégető kapacitása miatt a „szemétturizmus” célpontjává válhat Burgenland: osztrák szeméttel ugyanis képtelenség csúcsra járatni az égetőt – véli a aburgenlandi Zöld párt.

Az osztrák szemétpiac „kimerült”, ha az égetőműben a tervezett mennyiséget akarják feldolgozni, akkor a hulladékot máshonnan kell beszerezni – közölte Josko Vlasich, a burgenlandi zöldek szóvivője. A burgenlandi tartományi kormány – az elvégzett környezeti hatástanulmány alapján – február elején első fokon engedélyezte az égetőmű felépítését, amely ellen nemcsak a magyar és osztrák környezetvédő szervezetek, hanem a Rábakeresztúrral szomszédos Nagyfalva (Mogersdorf) és Szentgotthárd is tiltakozik.

A zöld párt képviselője elmondta, hogy Burgenlandban évente hozzávetőleg 60 ezer tonna olyan hulladék keletkezik, amelyet fel is dolgoznak. További húszezer tonnát jövedelmezőségi okok miatt szereznek be. Ahhoz, hogy a rábakeresztúri létesítményt ellássák a megfelelő mennyiségű, égetésre előkészített hulladékkal, háromszor akkora tömegű kezeletlen szemétre lenne szükség.

Szakértők szerint nyers hulladékfelesleg Magyarországon és Romániában is rendelkezésre áll. Ennek az irdatlan szemétmennyiségnek csupán az előkészítése is komoly gondokat okozhat, különösen az olyan, környezetvédelmi szempontból érzékeny körzetekben, mint Burgenland középső és déli része, ahol „több száz, ha nem több ezer munkahely kerülhetne veszélybe az idegenforgalmi ágazatban” – vélik a zöldek.

Magyar részről azt szeretnék, ha létesítmény nem közvetlenül a határ mellett, Szentgotthárd tőszomszédságában, az Őrségi Nemzeti Parktól néhány száz méterrel épülne felé, hanem a tervezett helyszíntől távolabb. Az égető évente 325 ezer tonna szemetet és szennyvíziszapot dolgozna fel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.