Élet-Stílus

Szépítettek a magyarok a Davis-kupában

admin
admin

2009. 03. 07. 19:35

A Varga Róbert, Bardóczky Kornél kettős öt játszmában nyert a Grigor Dimitrov, Todor Enev duó ellen, ezzel a magyarok 2-1-re szépítettek a vendég bolgárokkal szemben a tenisz Davis-kupa Euro-Afrikai Zóna II. csoportjának első körében.

Az párosmérkőzés első játszmájában sokat hibáztak a hazaiak,
és simán vesztettek, ám a második szettben egyre jobban belelendültek, így sikerült egyenlíteniük. A folytatásban Bardóczky azonnal elvesztette az adogatását, a vendégek pedig végig tartották az előnyüket, ezzel ismét náluk volt az előny.

A negyedik játszmában kétszer is brékeltek a magyarok, és megint kiegyenlítettek. A mindent eldöntő utolsó felvonásban pedig már végig Bardóczkyék vezettek, majd 5:2-nél három meccslabdához is jutottak. A bolgárok ugyan mindhármat hárították, ám egy újabbal már nem tudtak megbirkózni.

Todor Enevék nem bírtak a magyar párossal (MTI)

Todor Enevék nem bírtak a magyar párossal (MTI)

A magyar szövetségtől kapott tájékoztatás szerint vasárnap Balázs Attila kezd Dimitrov ellen, majd a Kellner Ádám és Todor Enev összecsapása következik.

Baranyi Szabolcs kapitány azzal indokolta döntését, hogy Balázsban a pénteki veresége után nagy a bizonyítási vágy, míg Bardóczky sérülése nem javult, ezért nem kíván kockáztatni. Folytatás vasárnap 11 órától a győri Egyetemi Sportcsarnokban.

Davis-kupa Euro-Afrikai Zóna, II. csoport, 1. forduló:
Magyarország-Bulgária 1-2 – állás a második nap után
Varga/Bardóczky-Dimitrov/Enev 1:6, 6:2, 3:6, 6:2, 6:2

Pénteken:
Kellner Ádám-Dimitrov 6:7 (5-7), 4:6, 7:6 (7-5), 6:7 (5-7)
Balázs Attila-Enev 2:6, 6:4, 4:6, 4:6

Eredmények

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.