A MTK kezdte jobban a mérkőzést, de hiába dolgozott ki több helyzetet is, a szünetig nem tudta bevenni a Vasas kapuját.
Az angyalföldiek támadásban nem sokat mutattak (45 perc alatt egyszer sem találták el a kaput), a héten igazolt Orosz Péter révén mégis megszerezhették volna a vezetést, ugyanakkor a korábbi válogatott csatár – aki később megsérült, le is kellett cserélni – csúnyán elrontotta a helyzetét a félidő hajrájában.
Ekkor egyébként már csak tíz emberrel játszott a Vasas, miután Laczkó a 36. percben a második sárga lapját is begyűjtötte.
Orosz Péter és a Vasas elbukott az MTK otthonában (MTI)
A második játékrész elején egy vitatható tizenegyesből elért Kanta József-góllal került lépéselőnybe a címvédő, ráadásul a 70. percben Paripovicsot is kiállította Fábián játékvezető.
A Vasas sorsa ezzel meg is pecsételődött, és a hazaiak részéről a végén a csereként beállt Urbán, valamint Hrepka is betalált. Előbbi 16 méterről küldte a labdát a jobb alsó sarokba, utóbbi pedig egy jó kiugratás után 14 méterről lőtt a kapu közepébe.
Tapad az Újpest
Az Újpest tapad a listavezetőre, a pénteken a Fehérvárt idegenben legyőző Debrecenre, miután hazai pályán 2-0-ra legyőzte az utolsóelőtti helyen szerénykedő Siófokot. Már az első félidőben is a lilák voltak előnyben, de akkor még nem sikerült betalálniuk. Nemúgy az 52. percben, amikor is egy formás támadás végén Rajczi közelről a léc alá bombázott.
A győzelmet az első gólnál az előkészítésben főszerepet játszott Tisza biztosította be, a 91. percben kapásból lőtt a bal alsóba. Az éllovas Debrecennek és Újpestnek 36-36 pontja van, de a hajdúságiak egy találkozóval kevesebbet játszottak.
Dobálózás Nyíregyházán
A Siófok mellett a másik kiesőjelölt, a REAC is elbukott, 2-1-re kapott ki a Zalagerszeg vendégeként. A gól nélküli első félidő után a ZTE 2-0-ra elhúzott, de viszonylag gyorsan szépített a REAC, majd mezőnyfölénybe került, de egyenlíteni nem tudott.
A Haladás két góllal nyert a házigazda Nyíregyháza ellen. Sipos távoli szabadrúgásával szerzett vezetést a szombathelyi csapat, majd tizenegyesből Kenesei növelte az előnyt, ráadásul az esetnél Goiát, majd később Mboussit is kiállította Kassai játékvezető, akit megdobáltak a szurkolók a lefújás után.
A Paks-Kaposvár és a Diósgyőr-Honvéd nem esett gól, utóbbin viszont a piros lap kétszer is villant, mind a kétszer kispesti játékosnak. A Honvéd kis szerencsével mentett pontot a borsodi megyeszékhelyen.
Soproni Liga, 18. forduló:
MTK Budapest-Vasas 3-0 (0-0)
Gól: Kanta J. (49., 11-esből), Urbán (86.), Hrepka (89.)
Kiállítva: Laczkó (36.), Paripovics (70., mindettő Vasas)
Újpest FC-BFC Siófok 2-0 (0-0)
Gól: Rajczi (52.), Tisza (91.)
Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 0-0
Kiállítva: Filó (55.), Lungu (91., mindkettő Honvéd)
Nyíregyháza Spartacus – Szombathelyi Haladás 0-2 (0-0)
Gól: Sipos (53.), Kenesei (76., 11-esből)
Kiállítva: Goia (76.), Mboussi (91., mindkettő Nyíregyháza)
Zalaegerszegi FC – REAC 2-1 (0-0)
Gól: Illés (46.), Waltner (60.), ill. Dancs (68.)
Paksi FC – Gabona Trans-Kaposvár 0-0
Pénteken játszották:
FC Fehérvár – DVSC-TEVA 0-1
Vasárnap:
Győri ETO FC – Kecskemét, 17:30