Élet-Stílus

Megtorpant a Veszprém

Időn túli hétméteressel 23-22-re kikapott az MKB Veszprém a vendég francia Montpellier-től a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, így még nem tudni, hogy első vagy második helyen jut tovább a negyeddöntőbe.

A mérkőzés előtt egyszerű volt a képlet: amennyiben az
MKB Veszprém pontot szerez, biztosan csoportelső, és a negyeddöntőben saját közönsége előtt játszhatja majd a visszavágót egy csoportmásodikkal. Erre volt is esély, miután a két gárda február 22-i, franciaországi mérkőzésén Mocsai Lajos alakulata káprázatos játékkal 30-24-re diadalmaskodott.

A 2008-as év legjobb védekező játékosnak megválasztott Ilyés gyorsan bebizonyította, hogy nem csak védekezésben jó: az első három hazai találatot ő szerezte. Aztán 3-2 után a francia rivális sorozatban háromszor „köszönt be” tavalyi esztendő legjobb külföldi kézilabdázója címet elnyerő Perics kapusnak.

Emberelőnyben sikerült egyenlíteni, majd Perics elkezdett „ezer fokon égni”. Több hazai találat után a gólszerzők a mérkőzést megtekintő Petre Cozma felé mutattak, aki nagy tapssal díjazta az akciókat. A Veszprém védekezése összeállt, és ahogy sorra jöttek a leindítások, a franciák időt kértek, pedig az eredmény (8-7) ezt nem indokolta. Az előny később elillant, és 10-10-nél már a magyar bajnok edzője próbálta meg rendezni a sorokat.

Egy góllal kapott ki a Veszprém (MTI)

Egy góllal kapott ki a Veszprém (MTI)

A szünet után változatlanul nehezen ment a góllövés, de 12-12 után a hatékonyan záró Veszprém meglógott, mivel kilenc percig nem kapott gólt. Eladott labdák és kiállítás miatt azonban negyedórával a vége előtt fordított a Montpellier. Mocsai 17-19-nél ismét időt kért, s megindult a harc a remélt pontért.

Az 56. percben 20-20-ra módosult az állás, ám ezután jött két gyors francia találat. Eklemovics szépített, Perez egyenlített, ám egy jogosan megítélt időn túli hetessel a vendégek nyertek.

A Veszprém nem tudta véghez vinni azt a bravúrt, hogy a középdöntő mind a négy meccsét megnyerje, egyben először kapott ki a tragédia óta. A találkozó után a veszprémi nézők meghallgatták a Cozma emlékére írt „Égi nyolcas” zeneszámot.

„A franciáknál több alapember hiányzott, és akik a helyükön játszottak, mindent kiadtak magukból. Nem játszottunk olyan jól, mint idegenben, nem voltunk elég türelmesek. Az első félidőben a védekezés, a másodikban a támadás nem ment, érződött, hogy ebben a megerőltető sorozatban elfáradtunk, nem voltunk eléggé kreatívak, nem becsültük meg a labdát. Most mást kell kitalálni, hogy ismét egységesek legyünk, mert egy hét múlva jön a Szeged fontos bajnoki mérkőzésre” – nyilatkozta a találkozó után Mocsai Lajos, az MKB edzője.

A magyar bajnok akkor végez a csoport élén, ha a német Flensburg-Handewitt nem nyer Leónban. A negyeddöntő sorsolása rendhagyó módon nem kedden, hanem hétfőn 18:30-kor lesz Bécsben. Az első mérkőzéseket majd március 25. és 29., a visszavágókat április 1. és 5. között kell megrendezni.

Petre Cozma és sesum a lelátón

A találkozót megtekintette a február 8-án meggyilkolt román Marian Cozma több családtagja is, köztük édesapja, Petre Cozma, aki egy hét múlva Gyenesei István sportért is felelős önkormányzati minisztertől Bukarestben átveheti a Magyar Sportért Emlékérem arany fokozatát, amiért a gyász legnehezebb pillanataiban is békére, megbecsülésre, valamint az egymás iránti tiszteletre tanított mindenkit.

A lelátón nézte végig a mérkőzést a kézilabdázók elleni támadásban súlyosan megsérült szerb Zsarko Sesum is, aki hétfőn megkezdheti a könnyített edzéseket. Az arcműtéten átesett irányító ebben a szezonban már nem léphet pályára, mert a járomcsontját rögzítő csavarokat a nyáron veszik ki.

Férfi BL, III. csoport, középdöntő, utolsó forduló:
MKB Veszprém-Montpellier (francia) 22-23 (11-10)

Vasárnap:
Ademar León (spanyol) – Flensburg-Handewitt (német) 19 ó

A csoport állása:
1. Veszprém 8 pont/6 mérkőzés
2. Flensburg 6/5
3. Montpellier 5/6
4. León 3/5

Tragédia egy kézilabdatornán

A kispadon rosszul lett, majd a kórházba szállítás közben elhunyt a 62 éves Dravecz Károly, a tamási kézilabda utánpótláscsapat edzője. A tragédia a Tamásiban rendezett nemzetközi leány tornán történt – tájékoztatta az MTI-t Firnicz József, a magyar szövetség utánpótlás igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik