Élet-Stílus

Kirúgták Lisztesék edzőjét

A Bundesliga II-ben szereplő, Lisztes Krisztiánt is a soraiban tudó Hansa Rostock menesztette Dieter Eilts vezetőedzőt, miután a csapat kikapott a St. Paulitól.

A tavaly még az élvonalban szerepelt Hansa Rostock pénteken öt perc alatt kétgólos előnyt szerzett vendégként a St. Paulival szemben, ám a hazaiak fordítottak, egy hajrában szerzett góllal 3-2-re nyertek. Alig félórával a lefújás után jött a hír, hogy a rostocki klub vezetősége útilaput kötött a vezetőedző talpára.

A játékosként Európa-bajnok, korábban a német utánpótlás-válogatottaknál tevékenykedő Dieter Eilts tavaly novemberben
vette át a rostockiak irányítását a szintén menesztett Frank Pagelsdorfstól, ugyanakkor vele még nagyobb bajba került az együttes, jelenleg kiesőhelyen, a 17. pozícióban tanyázik.

Dieter Eilts távozása azért is érdekes, mert januárban ő vitte a Rostockhoz a korábbi brémai csapattársát, Lisztes Krisztiánt.

Az egykori válogatott középpályás eddig három bajnokin és egy kupamérkőzésen szerepelt a Rostockban, gólt nem szerzett, és még gólpassza sincs. Lisztes a St. Pauli elleni péntek esti találkozón a kispadon nézte végig együttese mélyrepülését.

balhé a meccs után

Öt személyt letartoztattak és többen megsebesültek a a St. Pauli-Hansa Rostock mérkőzés utáni verekedésben. A lefújást követően a két tábor először egymással, majd a kivonuló rohamrendőrökkel csapott össze. Öt rendőr, két huligán és egy járókelő kórházi ápolásra szorult. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik