A Nemzeti Sport információját az MLSZ sajtófőnöke megerősítette az MTI-nek, mely alapján az eddigi négy selejtezőmérkőzés közül a Máltán aratott 2-0-s sikerért kapta a legnagyobb, 36 ezer eurós prémiumot a keret, míg az albánok hazai legyőzéséért, valamint a dánok elleni budapesti döntetlenért ugyanakkora összeg, 18 ezer euró járt. Az egy meccsre járó legnagyobb prémiumot a portugáliai diadal jelentené, azért 72 ezer euró járna a nemzeti együttesnek.
A csoport végeredményét illetően 100 ezer euró járna a csoport második helyéért, amennyiben az a pótselejtező kivívását jelenti, míg a vb-részvétel kiharcolásáért – akár pótselejtezőn, akár csoportgyőztesként történik – egymillió eurót jelentene a keretnek.
A kapitány is jól járna (MTI)
Ezekbe az összegekbe Erwin Koeman szakvezető része nem tartozik bele, az ő prémiumáról a szövetséggel kötött szerződése rendelkezik.
Magyarország négy meccsen szerzett hét pontjával jelenleg második a hatosban Dánia mögött. A kilenc európai csoportban az első helyezettek biztos résztvevői a vb-nek, míg a másodikokból a nyolc legjobb játszhat pótselejtezőt.
—-Visszavonta pályázatát Skócia és Wales—-
A gazdasági világválság hatásai miatt Skócia és Wales mégsem pályázik a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogára. A két ország vasárnapi közlése szerint ugyanis nem tudja vállalni a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket a jelenlegi pénzügyi helyzetben.
A problémát többek között az idézte elő, hogy az európai szövetség (UEFA) 16-ról 24-re növelte a résztvevő csapatok számát, ami jelentősen növelte a rendezési költségeket, mivel ez több stadiont igényel, márpedig jelenleg csak a cardiffi Millennium Stadion alkalmas Eb-mérkőzés rendezésére.
A 2016-os kontinensviadal – amely először lesz 24 csapatos – rendezési jogára március 9-ig kandidálhatnak a nemzeti szövetségek. Hivatalosan még senki sem adott be pályázatot. Eddig Franciaország, valamint Svédország és Norvégia közösen jelezte kandidálási szándékát. Az UEFA jövő májusban dönt a helyszínről.