Élet-Stílus

Cinikus Everton, tehetetlen Liverpool

admin
admin

2009. 02. 28. 19:16

Az európai szereplésre hajtó Everton folytatta menetelését, ellenben a Madridban szolid teljesítménnyel is nyerő Liverpool jókorát botlott a Riverside stadionban.

A házigazda Everton két góllal nyert a sereghajtó West Bromwich ellen a Premier League 27. fordulójának nyitómérkőzésén.

A kiesés ellen – a jelek szerint hatástalanul – küzdő birminghamiek az első félórában jobban játszottak ellenfelüknél.

A kényszerítőzést magas fokon űző Morrison és Koren által vezérelt középpályán hiába adogattak szemre tetszetősen, a befejezéssel rendre gondjuk akadt.

Nem úgy a házigazdáknak. A 36. percben Baines emelt középre egy szabadrúgást, a West Bromwich össze-vissza szaladgáló védői csak „szemmel verték” a beadást, így a Carsont (is) megelőző Cahill az üres kapuba fejelt.

A második játékrész hasonló koreográfia szerint zajlott. Ismét a vendégek játszottak jobban – Donk fejesét például a gólvonalról mentette Jagielka – ám újfent a vendéglátók találtak be. A csereként beálló Saha a 70. percben előbb beforgatta Meitét, majd ballal a jobb alsó sarokba lőtt.

A második gól kedvét szegte a vendégeknek, az Everton pedig megerősítette hatodik helyét, míg az Albion az utolsó – hátránya három pont a 17. Stoke Cityvel szemben.

A hétközben a Bajnokok Ligájában vitézkedő csapatok felemás napot zártak. Az Arsenal-Chelsea-Liverpool hármasból csak a londoni kékek tudtak győzni, de nekik is egy ráadásban szerzett Lampard-gól kellett a három pont megszerzéséhez.

Az Arsenal – a bajnoki sorozatot tekintve megszakítás nélkül negyedik alkalommal – 0-0-s döntetlent játszott, a vendég Fulhamnél Gera Zoltán a 88. percben, csereként lépett pályára.

Tuncay öröme alighanem a Liverpool bajnoki álmainak végét is jelenti (Ansa)

Tuncay öröme alighanem a Liverpool bajnoki álmainak végét is jelenti (Ansa)

A harmadik nagy, a Liverpool – azok után, hogy szerdán 1-0-ra nyert a BL-ben a Real Madrid otthonában – meglepetésre nem bírt a kiesés ellen küzdő Middlesbrough-val, amely 2-0-ra győzte le esélyesebbnek tartott ellenfelét.

premier league, 27. forduló

Everton-West Bromwich 2-0 (1-0)
Liverpool, Goodison Park, 33 898 néző. Vezette: Bennett
Gól: Cahill (36.), Saha (70.)
Everton: Howard – Hibbert (Osman, 26.), Yobo, Jagielka, Baines – Gosling, P. Neville, Fellaini (Saha, 60.), Pienaar – Cahill, Jo (Castillo, 75.).
West Brom: Carson – Zuiverloon, Meite, Donk, Robinson – Morrison, Koren, Borja Valero (Greening, 53.), Brunt – Simpson (Moore, 57.), Fortune (Filipe Teixeira, 89.).

Middlesbrough-Liverpool 2-0 (1-0)
Riverside stadion, 33 724 néző. Vezette: Styles
Gól: Xabi Alonso (öngól, 32.), Sanli (63.)
Middlesbrough: B. Jones – J. Hoyte, Wheater, Huth, Pogatetz – O’Neil, Bates, Arca (Jo. Walker, 88.), Downing – Tuncay (A. Johnson, 79.), Aliadiere (M. King, 68.)
Liverpool: Reina – Skrtel, Carragher (Benayoun, 71.), Hyypiä, Fabio Aurelio – Xabi Alonso, Mascherano – Kuyt, Gerrard (Lucas, 76.), Babel – El Zsar (Ngog, 68.)

Chelsea-Wigan Athletic 2-1 (1-0)
Gól: Terry (25.), Lampard (91.), ill. Kapo (82.)

Arsenal-Fulham 0-0

Az élcsoport:
1. Manchester United 62 pont (26 mérkőzés), 2. Chelsea 55 (47-16), 3. Liverpool 55 (43-20), 4. Aston Villa 51 (26), 5. Arsenal 46, 6. Everton 44

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.