Élet-Stílus

Bajban a Bologna

A Lazio Mauro Zarate két góljával legyőzte a Bolognát a Serie A 26. fordulójának nyitányán. Az emíliaiak egy hónapja nem nyertek mérkőzést.

A Bologna ugyan kemény ellenállást fejtett ki Rómában, azonban Szinisa Mihajlovics tanítványai a góllövéssel hadilábon álltak, miközben a 75 (!) napja gólcsendet „fogadó” argentin támadó kétszer is beköszönt.

Először a 36. percben. Ekkor Mudingayi buktatta Pandevet a tizenhatos sarkánál, s Zarate gyönyörű mozdulattal csavart el a sorfal felett.

A kővé dermedt Antonioli csak tanúja volt a november óta első ízben eredményes csatár mestermunkájának. Bár a vörös-kékek igencsak céltudatosan léptek pályára a második félidőben, a középpályán uralkodott a tanácstalanságuk, így az ellentámadásokra berendezkedő Lazio volt a veszélyesebb a szünet után is. A lescsapdát kijátszó, s a védőket faképnél hagyó Zarate azonban a 70. percben kihagyta a „nagy ziccert”.

Zarate a hosszú szünet után duplával törlesztett (Ansa)

Zarate a hosszú szünet után duplával törlesztett (Ansa)

Delio Rossi a hajrában cserélt, s a váltás bejött: a 81. percben a padról beugró Rocchi gurított vissza az Zaratének, aki megszerezte második gólját is. A Lazio ezzel üldözi az élbolyt, míg a bolognai szereplését remekül kezdő Mihajlovicsnak főhet a feje, csapata az utóbbi időben igencsak fásult benyomást kelt, s immár csak egy ponttal van a veszélyzónától.

serie a, 26. forduló

Lazio-Bologna 2-0 (1-0)
Róma, Stadio Olimpico, 30 ezer néző. Vezette: Russo
Gól: Zárate (36., 81.)
Lazio: Muslera – De Silvestri, Siviglia, Cribari, Kolarov – Brocchi (Manfredini, 79.), Ledesma, Matuzalem (Dabo, 74.) – Pandev (Rocchi, 69.), Zarate, Foggia.
Bologna: Antonioli – Belleri, Britos, Terzi, Lanna – Valiani (Mutarelli, 46.), Mudingayi (Coelho, 80.), Volpi, Mingazzini, Rodriguez (Marazzina, 46.) – Di Vaio.

Az élcsoport:
1. Inter 59 (25 mérkőzés), 2. Juventus 51 (25), 3. Milan 48 (25), 4. Fiorentina 45 (25), 5. Genoa 44 (25), 6. Roma 43 (25), 7. Lazio 38, … 17. Bologna 23

Vasárnap, 15:00:
Atalanta-Chievo
Cagliari-Torino
Palermo-Catania
Reggina-Fiorentina
Sampdoria-Milan
Siena-Genoa
Udinese-Lecce
Inter-Roma, 20:30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik