Élet-Stílus

Brackley F1 néven él túl a Honda

Brit sajtóértesülés szerint mostanra biztossá vált a Honda által magára hagyott brackleyi F1-es csapat jövője.

A Daily Telegraph pénteki számában arról ír, hogy Brackley F1 néven túlél a volt Honda-csapat, és 2009-ben is részt vesz majd a világbajnokságban.

A lap szerint a Honda tokiói vezetése úgy döntött, hogy rábólint a vezetőségi kivásárlásra – még mindig nem tudni, hogy a vezérigazgató, Nick Fry marad-e vagy távozott -, amelynek keretében gyakorlatilag még idén is jelentős összeggel, kb. 100 millió dollárral pénzeli majd a japán cég a csapatot, ugyanis így is olcsóbban jön ki, mintha fel kellett volna oszlatnia, és a sok száz dolgozó végkielégítését kellett volna kifizetnie.

A Brackley F1 további bevételei az év végi jogdíjakból a Bernie Ecclestone által adott előlegből és a szponzori pénzekből származnak majd.

A Brackleyben jelenleg dolgozó 750 alkalmazott közül azonban 250-300 főt így is elküldenek, és a maradó dolgozók bérét is csökkentik.

Állítólag Jenson Button is önként vállalta a fizetésének megfelezését, így a 2008 végén kialkudott hároméves, 15 millió dolláros pénzt hozó üzlet “csak” 7,5 milliót fial majd számára – persze ez is jobb, mint állás nélkül maradni.

Button csapattársának kérdése érdekes fordulatot vett: míg télen úgy tűnt, hogy a brazil Bruno Senna ülhet az autóba, most újra felbukkant Rubens Barrichello neve is, ugyanis az igencsak nehéznek ígérkező évben a rutinos öreg nagyobb hasznára válhat a csapatnak, mint egy újonc.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik