Élet-Stílus

Szexuális forradalom lesz Győrben

admin
admin

2009. 02. 26. 12:40

A Győrben április 25 – május 2. között rendezendő film és zenei fesztiválon idén 1969-ról és a szexuális forradalomról emlékeznek meg olyan művészi, erotikus filmek vetítésével, amelyek bár a maguk idejében nagy vihart kavartak. A nemzetközi zsűriben várhatóan Mika Kaurismäki finn rendező is részt vesz.

A Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál 2009-ben először hirdetett versenyt játékfilm kategóriában – derült ki a fesztivál közleményéből. Az idei versenyprogramba nevezett 1250 filmből – amelyek a világ 66 országából érkezett – a Mediawave-en már hagyományosnak számító animációs, kisjáték-, kísérleti és dokumentumfilmek mellett egészestés játékfilmeket is láthat a fesztivál közönsége. A filmek között szép számban vannak olyan díjnyertes alkotások, amiket Magyarországon ezelőtt még nem mutattak be.

Tm Stevens & Shocka Zooloo Band

Tm Stevens & Shocka Zooloo Band

Mika Kaurismäki jönni Magyarország

A Mediawave versenyfilmjeit neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri (többek között az Oscar-díjas vágó Alan Heim, a Georgi és a pillangók rendezője – Andrey Paounov és Gazdag Gyula), valamint az Országos Diákzsűri is értékelni fogja. Az idei fesztivál újdonsága, hogy a fesztiválra nevezett nagyjátékfilmeket külön nemzetközi zsűri értékeli majd, akiknek tagjai várhatóan Mika Kaurismäki finn filmrendező, Vivi Drăgan Vasile román operatőr és Marozsán Erika magyar színész- és énekesnő lesznek.

A nemzetközi versenyfilmek mellett a fesztivál közönsége a versenybe nem került panoráma filmekből, életmű válogatásokból, illetve speciális tematikájú mozgóképekből is csemegézhet.

A Mediawave 2009-en olyan elismert filmrendezők lesznek a vendégek, mint Gazdag Gyula, Andrey Paounov, Mika Kaurismäki és Goran Radovanovich, akik jelenlétében vetítésekkel egybekötött közönségtalálkozókat szerveznek az életmű válogatásokon belül.

A Mediawave 2009 kiemelt vendége Románia lesz, így izgalmas, évről-évre meglepetésekkel szolgáló filmművészetét is megpróbálják egy pár példán keresztül megragadni és bemutatni a közönségnek.

Ahogy a korábbi években, 2009-ben is lesznek szabadtéri filmvetítések Győrben a fesztivál belvárosi szabadtéri helyszínén. A korai órákban a gyerekeknek szóló filmválogatásoknak (animációs filmeknek), míg a későbbi órákban a felnőtteknek szóló mozinak (zenei filmek, kisjátékfilmek) adnak majd teret. A térmozi mellett tavaly elkészült zsebmozit a Mediawave Győrben is felavatja, ami nemcsak helyszínként kínál igazán rendhagyó körülményeket a filmnézéshez, de az itt látható filmprogramok is valódi ínyencségeknek, kultmoziknak számítanak.

Zene Argentínától Iraelig

Az idei fesztivál zenei programja ismét bőven tartogat meglepetéseket. A nyitónapra két dél- és közép-amerikai zenekart sikerült Győrbe csábítani. Argentínából, Buenos Aires gettóiból nőtte ki magát az Astillero, akik Astor Piazzola és a tango nuevo hagyományát egy roppant energikus produkcióban értelmezik újra, tartalmas vizualizációval kísérve. A zenekar idei fesztivál szignálját élőben is prezentálni fogja.

Az Astillero

Az est másik fellépője Kubából érkezik, hogy igazi csemegével szolgáljon a latin jazz rajongóinak. Omar Sosa kiváló fiatal zongorista, külföldön már abszolút első vonalas előadóként a neves jazz fesztiválok fő sztárjának számít. Az Afreecanos Quartet élén olyan virtuóz zenészekkel áll színpadra, mint a szenegáli Mola Sylla, és a mozambiki basszusgitáros Childo Thomas.

A fesztivál jazzprogramjának talán legismertebb vendége az amerikai jazz legenda – Lee Konitz. A jazz 50-es években induló nagy korszaka, a modern jazz utolsó élő, meghatározó, stílusalkotó főszereplője ő. A Chicagóban született altszaxofonos 1949-ben, 22 évesen csatlakozott Miles Davis zenekarához, hogy a következő évben együtt rögzítsék a korszakalkotó „Birth of the Cool” című albumot. Zenei karrierjének főbb állomásai olyan nevekhez köthető, mint Charlie Parker, Dave Brubeck, Ornette Coleman, Charles Mingus, Gerry Muligan, Elvin Jones vagy Gil Evans. Hozzánk a Minsarah nevű fiatal amerikai-német-izraeli zenekar élén érkezik.

Szintén április 30-án lép színpadra Jamaaladeen Tacuma „Coltrane Configurations” nevű formációjával. A basszusgitárost a Mediawave közönsége 2005-ben ismerhetett meg, mikor James Blood Ulmer klasszikus triójának tagjaként adták a fesztivál zárókoncertjét, és a nem kevésbé híres dobos, Calvin Weston társaságában részt vett a Grencsó István vezette Underground Jazz Zenei Műhely munkájában is.

Tacuma stílusteremtő és újító személyiség, aki a zenei színen való felbukkanása óta feszegette annak határait, hogy mit és hogyan kellene játszania egy basszusgitárosnak. Gyakorlatilag újra értelmezte hangszerének művészi potenciálját. Ornette Colemannel való együttműködése tette igazán ismertté a jazzvilágban, stílusokon átívelő karrierjét azonban ennél tágabb zenei világ jellemzi. Jelen formációjával John Coltrane munkásságának állít emléket. A zenekart olyan nevek erősítik, mint a fiatal angol szaxofonos Tony Kofi, aki egyedüli európai zenészként csatlakozhatott néhány éve a World Saxophone Quartet világhírű tagjaihoz. 2008-ban, Angliában az év jazz zenészének választotta a BBC.

A gitárosok világnapja lesz

videó a wroclaw-i Hey Joe-ról

Hazánkban még ismeretlen nemzetközi kezdeményezés a Thanks Jimi Festival. Wroclaw főterén 2008-ban már 1951 gitáros játszotta el ” Jimi Hendrix „Hey Joe” című számát. Ezért május elsejére a Mediawave meginvitál minden olyan blues és rockzene rajongó gitárost itthonról és a környező országokból egyaránt, akik rövid próbát követően közösen játsszák majd ezt el neves zenészek vezetésével. A jövőben évről évre szeretnék megrendezni minden május elsején a rendezvényt, és a külföldi szervezők tervének megfelelően e napot majd nem a munka, hanem a gitárosok világnapjaként, ünnepeként tarthatjuk számon.

Az est főzenekara a Tm Stevens & Shocka Zooloo Band. T.M. Stevens basszusgitárosi és énekesi tehetsége legendás, játékstílusát tekintve vad, ugyanakkor mégis melodikus, ezzel teremtve meg elsöprő hangzását. Stevens rengeteg muzsikussal és sokféle zenei stílusban tevékenykedett, többek között Joe Cocker több albumának munkálataiban vett részt, de szerepelt Tina Turner, James Brown és Billy Joel oldalán is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.