Élet-Stílus

A gazdasági válság az NFL-t sem kíméli

admin
admin

2009. 02. 26. 10:30

A gazdasági válság miatt húsz százalékkal csökkentik a profi amerikaifutball-ligában (NFL) dolgozók bérét, ráadásul létszámleépítésre is számítani lehet.

A költségek csökkentéséről, a nadrágszíj meghúzásáról született döntést Roger Goodell, az NFL főigazgatója jelentette be. Továbbá közölte: a liga irányító azt is megszavazták, hogy ebben az évben befagyasztják a fizetéseket. Ezen felül 15 százalékos létszámleépítésre is számítani lehet, ami 169 állás megszűnését jelenti, jelezve, hogy a világ egyik legjelentősebb sportági vetélkedése is megsínyli a gazdasági válságot.

Ugyanakkor Stephon Marbury, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő New York Knicks régóta mellőzött játékosa nem spórol… A magát becsapottnak érző hátvéd szerződése évi 21 millió dollárt garantál számára, és szerdán mintegy négyórás tárgyalás végén eldőlt, hogy kivásárolja magát, így pedig szabadon igazolható lesz.

Marbury elhagyja a Knicks együttesét

Marbury elhagyja a Knicks együttesét

A 32 éves kosaras – aki avaly január óta nem lépett pályára NBA-meccsen – a címvédő Boston Celticshez szerződhet, legalábbis az amerikai sajtó ezt a lépést valószínűsíti.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.