Élet-Stílus

Kukába dobjuk a pénzt

Itt az idő szembesülni azzal, hogy minden, amit megveszünk, és aztán kidobjuk a kukába, az valójában felesleges kiadás. A FigyelőNet és a Hulladék Munkaszövetség új sorozatával nemcsak a környezetet védjük, hanem pénzt is megspórolunk azzal, hogy kevesebbet használjuk a kukát.

Minden megvásárolt termékért kétszer fizetünk: egyszer a tárgy árát vásárláskor, egyszer pedig a szemétdíjat utána, hogy elvigyék. Rövid idő alatt nehéz megváltoztatni a szokásainkat. Haladjunk apránként, tűzzünk ki kisebb célokat, amelyek teljesítésére legyünk büszkék – ehhez ad mostantól minden héten újabb tippeket a Hulladék Munkaszövetség, a HuMuSz. Számos olyan ötletünk lesz, ami konkrét haszonnal jár, és nem igényel lemondást, csak odafigyelést!

Szemét a telepen (forrás: Humusz)

Szemét a telepen (forrás: Humusz)

Mi a hulladék és mi a szemét?

A természetben minden anyag körforgásban van, azaz folyamatos átalakuláson megy keresztül, de sohasem kerül ki a zárt, maradékok nélküli rendszerből. A hulladék legfőbb tulajdonsága, hogy újrahasznosul. A szemét ezzel szemben az a felesleg, ami az emberi tevékenységből – az egyre növekvő fogyasztás és termelés miatt – kikerül ebből a ciklikus rendszerből.

A hulladék összetétele

Budapest és a nagyobb városok viszonylatában

papír 18-20%
műanyag 12-15%
textil 5-6%
üveg 4-5%
fém 3-4%
szerves 30-32%
(lebomló)
szervetlen 20-25%

(forrás: Nagy Imre: Város ökológia, 2008.

A mai köztudatban a két fogalmat egymás szinonimájaként kezelik, ezért mi sem fogjuk szigorúan elválasztani. Törekedjünk arra, hogy mindennapjainkban minél kevesebb anyagot ejtsünk ki a körfolyamatból!

Mi történik a szeméttel?

Magyarországon becslések szerint évente 420 kg települési szilárd hulladék jut egy főre. Ennyi szemétnek nincs helye.

Hazánkban a szilárd hulladék 80 százalékát lerakókban helyezik el, körülbelül 6 százalékát pedig elégetik. Ezt a két módszert nevezik ártalmatlanításnak. Az állandóan növekvő fogyasztás és termelés miatt sem lesz soha elég a lerakók, égetők mennyisége. Az összes hulladék körülbelül 14 százalékát gyűjtjük ma szelektíven, ami jól érzékelteti, hogy ez csak jéghegy csúcsa.

Minek kellene történnie a szeméttel?

Az Európai Unió keretirányelve, és ennek megfelelően a hazai szabályozás is tartalmazza a követendő hulladékkezelési hierarchiát, ami egyúttal mutatja, hogy az egyes eljárások milyen mértékben terhelik a környezetet. E szerint a legjobb, amit tehetünk, hogy a környezettudatos fogyasztással és termeléssel megelőzzük a hulladék keletkezését.

Az újrahasználat és az újrahasznosítás fogalmát gyakran összekeverik: az első azt jelenti, hogy egy tárgyat eredeti formájában ismét használatba állítjuk (pl. használt ruhák), az újrahasznosítás és -feldolgozás pedig arra az ipari folyamatra utal, amely során a hulladékot anyaga szerint szétválogatják és újabb (másodlagos) nyersanyagot hoznak létre belőle, amiből aztán a feldolgozóipar készít termékeket.

A legsúlyosabb környezetszennyezést a két ártalmatlanítási eljárás okozza, ezért a jogi szabályozásban is mindent elkövetnek azért, hogy ez legyen a legutolsó megoldás a szemét eltüntetésére.

Forrás: Humusz

Forrás: Humusz

Csökkentsük a hulladék mennyiségét!

Rövid idő alatt nehéz megváltoztatni a szokásainkat. Haladjunk apránként, tűzzünk ki kisebb célokat, amelyek teljesítésére legyünk büszkék! Ehhez ad mostantól minden héten újabb tippeket a Hulladék Munkaszövetség, a HuMuSz. Számos olyan ötletünk lesz, ami konkrét haszonnal jár, és nem igényel lemondást, csak odafigyelést!

Tavasztól őszig ingyenesen látogatható előadások segítik az érdeklődőket a hulladékos témákban való eligazodásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik