Élet-Stílus

Szentes: fontos győzelmet arattunk

admin
admin

2009. 02. 23. 13:12

Az Újpest FC nyert Nyíregyházán, és ezzel visszafoglalta a második helyet, ráadásul pontszámban beérte a listavezető, szerdán pályára lépő Debrecent.

„A Nyíregyháza előtt is több helyzet adódott. A hazai csapat masszívan, keményen futballozott, ezért is különösen értékes ez a siker. Az ellenfél és mi is nyerni akartunk, nekünk ma bejött két szögletünk, ami a tudatosságot is jelenti” – magyarázta Szentes Lázár, az Újpest FC hivatalos weboldalán.

Az edző itt is, és a meccset közvetítő Sport TV mikrofonja előtt is elmondta, ilyen talajon „badarság lett volna minőségi futballt elvárni”. Ehhez annyit, a pálya állapota korántsem sem volt olyan borzalmas, s nyilván akadnak csapatok (nem biztos, hogy Magyarországon), amelynek tagjai képesek legalább háromszor egymáshoz passzolni a labdát – akár kőkemény talajon is.

A Nyíregyháza és az Újpest játékában is tort ült a pontatlanság a vasárnap esti meccsen. A lila-fehéreket dicséri ugyanakkor, hogy rossz kezdés után, hátrányból álltak talpra, és két szöglet után szerzett fejes gólokkal eldöntötték a három pont sorsát.

Az Újpest FC pontszámban már beérte az első Debrecent, amely szerdán, Zalaegerszegen pótolja a pénteken – hóesés miatt – elmaradt bajnoki mérkőzését.

Emlékeztetőül – Soproni Liga, 16. forduló::
Nyíregyháza–Újpest FC 1-3 (1-1)
Gól: Apostu (4., 11-esből), Kabát (24.), Mijadinoszki (65.), Rajczi (84.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.