Élet-Stílus

Soproni Liga: Győrben kedden sem lesz meccs

Később kerül sor a szombatról keddre halasztott Győri ETO FC-Szombathelyi Haladás labdarúgó Soproni Liga-mérkőzésre, de egyelőre nincs új időpont.

Három hónapos szünet után a hétvégén folytatódott a honi élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, ugyanakkor a kedvezőtlen időjárás, a hóesés miatt a programot máris át kellett variálni,
így a pénteki Zalaegerszeg-Debrecen mérkőzést szerdára, a Győr és a Haladás összecsapását pedig keddre „tolták át”.

Győrben azonban kedden sem lesz meccs, mivel a „pálya talaja alkalmatlan a bajnoki megrendezésére”. A rendező klub honlapja hétfő délután azt közölte, hogy kedd reggel Kovács István versenyigazgató az ETO és Haladás képviselőjével helyszíni szemlét tart, s ezután állapodnak meg a felek az új időpontról.

Az első „tavaszi” forduló nyolc találkozójából hatra sikerült sort keríteni a hétvégén, míg egy mérkőzés szerdára maradt.

Noha a hírek szerint a zalaegerszegi pálya állapota nem sokat változott az elmúlt napokban, egyelőre úgy fest, hogy sor kerül a bajnokságban listavezető debreceniek vendégjátékára.

Soproni Liga, 16. forduló:
Nyíregyháza-Újpest FC 1-3
Vasas-Budapest Honvéd 3-1
MTK Budapest-Kaposvár 2-1
Diósgyőri VTK–REAC 2-1
FC Fehérvár–BFC Siófok 2-1
Paksi FC-Kecskemét 2-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik