Élet-Stílus

Elveszíti kulcsembereit a Dunaferr

Balogh Barbara elhagyta a nehéz anyagi helyzetben lévő Dunaferrt, és a Ferencváros női kézilabdacsapatához igazolt.

A válogatott beállós menedzsere, Szörnyi Attila az MTI-nek elmondta: a fővárosi együttes 2011. júniusáig kötött szerződést Baloghgal, a klub vezetői benne látják a nyáron távozó Szamoránsky Piroska utódját.

A következő néhány hónapban azonban még egymás mellett játszanak, mivel Balogh már hétfőn edzésbe áll a zöld-fehéreknél. Az biztos, hogy szerdán nem léphet pályára a Győr elleni Magyar Kupa-negyeddöntőn.

A pénzügyi válság sújtotta dunaújvárosiakat ebben a szezonban féltucat alapember hagyta el. Pénteken közös megegyezéssel szerződést bontottak Vincze Melindával és Temes Bernadettel, hétfőn pedig Laluska Eszterrel a már említett Balogh mellett.

Az ötszörös bajnok és Magyar Kupa-győztes, 1999-ben Bajnokok Ligáját, 1998-ban EHF Kupát és 1995-ben KEK-et nyert alakulat pillanatnyilag a hatodik helyen áll az NB I-ben. Utolsó öt mérkőzését azonban elveszítette, főleg amiatt, hogy meghatározó játékosai a pénzügyi gondok miatt eligazoltak. A keretet jelenleg javarészt ifi játékosok alkotják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik