Élet-Stílus

Doppingügybe keveredett két Hoffenheim-játékos

admin
admin

2009. 02. 22. 18:58

A Bundesliga újoncának két játékosa nem jelent meg időben egy doppingellenőrzésen, ezért elképzelhető, hogy akár egy évre is eltiltják őket. Az egyetlen vasárnapi bajnokin a Hamburg idegenben győzött, és átvette a vezetést a tabellán.

Eltilthatják a Bundesliga-tabella második helyén álló 1899 Hoffenheim két játékosát, mivel néhány hete késéssel jelentek meg egy doppingellenőrzésen. Andreas Ibertsberger és Christoph Janker a Borussia Mönchengladbach ellen 1-1-re végződő mérkőzés után az edző értékelését hallgatták az öltözőben, és így késve jelentek meg az ellenőrzésen. A tesztjük negatív lett, ám ennek ellenére komoly büntetéssel számolhatnak.

Néhány hete két olasz futballistát tiltott el a Nemzetközi Sportbíróság (CAS), miután nem jelentek meg időben a kötelező ellenőrzésen. Az olasz szövetség (FIGC) nem minősítette doppingvétségnek az esetet, felmentette Daniele Manninit és Davide Possanzinit a vádak alól, és 15 napos eltiltást szabott ki rájuk. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) azonban megfellebbezte a döntést, és a CAS-hoz fordult, amely helyt adott a tiltakozásnak, és egy évre eltiltotta a két vétkest.

Jansen (b) a kétszeres gólszerző (MTI/EPA)

Jansen (b) a kétszeres gólszerző (MTI/EPA)

A Hoffenheim nem elég, hogy elveszítheti két alapemberét, a tabella élén is át kellett adniuk a helyüket, mivel a Hamburger SV az egyetlen vasárnapi bajnokin 2-1-re győzött a Leverkusen otthonában.

A vendégek a német válogatottból az utóbbi időben kimaradó Marcell Jansen két találatával fektették kétvállra a gyógyszergyáriakat, akik ideiglenesen Helmes révén egyenlítettek.

Bundesliga, 21. forduló:
Bayer Leverkusen-Hamburger SV 1-2
Gól: Helmes (29.), illetve Jansen (18., 66.)

Szombati meccsek:
VfL Wolfsburg-Hertha BSC 2-1
Bayern München-1. FC Köln 1-2
Arminia Bielefeld-Bochum 1-1
Energie Cottbus-Werder Bremen 2-1
Karlsruhe-Eintracht Frankfurt 0-1
Borussia Mönchengladbach-Hannover 96 3-2
VfB Stuttgart-1899 Hoffenheim 3-3

Pénteki meccs:
Schalke 04-Borussia Dortmund 1-1

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.