Élet-Stílus

Újra megnyithatják a verespataki aranybányát

A Verespatakon tervezett aranybánya megnyitását szorgalmazza Eugen Furdui, a település polgármestere, aki a román hatóságokhoz intézett nyílt levelében arra hívja fel a figyelmet, hogy az ottani lakosság 80 százaléka munkanélküli.

A pénteken közzé tett levélben az elöljáró kifejti, hogy szerinte a román kormánynak sürgősen döntenie kell az Erdélyi Szigethegységben fekvő település sorsáról. A polgármester azzal vádolja Bukarestet, hogy magukra hagyta a verespatakiakat.
Jelenleg a Szociáldemokrata Párttal (PSD) együtt kormányzó Demokrata-Liberális Párt (PD-L) színeit képviselő polgármester szerint a román hatóságok előtt két megoldási lehetőség áll.

Az egyik szerint pénzt fordítanának az egykori verespataki bányák felszámolására, a környezet rehabilitálásra, a folyóvizek megtisztítására és a pusztuló helyi kulturális örökség megőrzésére. A másik változat értelmében engedélyeznék továbbra is a bányászatot úgy, hogy folytatják a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadai-román vegyes vállalat által tervezett beruházás környezeti hatástanulmányának engedélyeztetési procedúráját.

A polgármester szerint független szakértői becslések alapján a román kormánynak az idén legalább 260 millió eurót kellene a központi költségvetésből kiutalnia a környék rehabilitására és környezeti épségének helyreállítására. A polgármester sérelmezi, hogy az egykori román állami bányavállalat tevékenységének helyi beszüntetése, vagyis 2006 óta Verespatakon semmilyen jelentős gazdasági tevékenység sem zajlik.

Az RMGC beruházási tervének környezeti hatástanulmányát a román környezetvédelmi minisztérium 2007 őszén felfüggesztette, azóta a terv kivitelezése leállt. A befektetők azonban jelezték, hogy nem adják fel a küzdelmet. Remélik, hogy a jelenlegi demokrata-szociáldemokrata összetételű kormány támogatja majd a beruházást, és megadja a kitermeléshez szükséges engedélyeket. Verespatakon Európa legnagyobb külszíni aranybányáját tervezik megnyitni. Becslések szerint 1600 tonna ezüst és 330 tonna arany található a földben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik