Élet-Stílus

A Sopron továbbjutott, a Pécs kiesett

A Sopron bejutott a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjébe, miután a második mérkőzésen, hazai pályán nyert a francia Bourges ellen. A Pécsnek viszont nem sikerült a bravúr, kiesett, miután újfent kikapott a spanyol Salamancától.

A kedden aratott, bravúros diadal (65-68) után a soproniak ott folytatták, ahol Bourges-ban abbahagyták: Honti Kata triplát, Horti Dóra duplát dobott, míg az ellenfél csak a 3. percben talált először a gyűrűbe. A feszült hangulat miatt 6 perc elteltével még mindig csak 14 pontot láthatott a lelkes közönség, ezt kompenzálta, hogy 10-4 arányban. Csakhamar azonban 10-10 lett, főként a kőkemény francia védekezés következtében.

A második felvonásban Eördögh Edit triplájával 6 pontra elhúzott Székely Norbert alakulata, sőt, a Bourges-ban 25 pontot szóró Jelena Milovanovics bekapcsolódásával 24-16, majd 29-21 lett az állás. Szárnyaltak a hazaiak, a francia együttes idegességét pedig sok rontott kísérlet és egy Pierre Vincent vezetőedző ellen ítélt technikai hiba jelezte. A félidőben 32-25 állt a táblán.

Honti Kata  19 pontot szórt (MTI/EPA)

Honti Kata 19 pontot szórt (MTI/EPA)

Fordulás után Honti egymás után 7 pontot szórt, Milovanovics „bevágott” egy hármast, a hazaiak pedig 42-29-re megléptek. A háromszoros Euroliga-győztes Bourges-ban csak Emmeline Ndongue remekelt, aki valóságos dobópárbajt vívott a meccs hősévé előlépő Hontival, miközben 17 pontra nőtt az előny.

Váratlanul mégis visszaestek a zöld-sárgák, néhány elpuskázott támadás miatt 8 pontra olvadt a különbség, Ndongue pedig 22 pontnál tartott. A slusszpoént Milovanoics szolgáltatta egy – 8 méteres – triplával (57-47).

A zárónegyedben a szerb légiós újabb hármasa végképp lehűtötte az ismét 15 pontos hátrányba kerülő vendégek lelkesedését, akiknek a hazai zónavédekezés sem volt ínyére. Újabb megtorpanás következett, a hajrá azonban ezúttal nem alakult izgalmasan, mert „helyén volt a szívük” a soproniaknak, akik teljesen megérdemelten nyerték meg a találkozót.

A hűség városának legjobbjai 2-0-ás összesítéssel jutottak be az április 3-5. között, az egyik résztvevő otthonában sorra kerülő Final Fourba, ahol a magyar csapatok közül eddig csak a Pécs járt 2001-ben, 2004-ben, valamint 2005-ben.

Ünnepelhetett a soproni publikum (MTI/EPA)

Ünnepelhetett a soproni publikum (MTI/EPA)

Egy vitatott bírói ítélet miatt a Bourges a lefújás után hivatalosan jelezte: megóvja az összecsapást. Ugyanakkor ez aligha befolyásolja a soproniak Final Four-szereplését.

Nyilatkozatok

Székely Norbert vezetőedző:
„Ilyen közegben nem veszíthettünk, egy pillanatra sem inogtunk meg. Olyan csapatokat előztünk meg Európában, amelyek sokkal nagyobb lehetőségekkel rendelkeznek.”

Török Zoltán ügyvezető:
„Sok szenvedésen és még több munkán át vezetett az út idáig. Megvizsgáljuk, hogy pályázunk-e a Final Fourra.”

—-A Pécsnek nem sikerült a bravúr—-

A Pécs 2010 hazai pályán is kikapott a spanyol Salamancától a női kosárlabda Euroliga két sikerig tartó negyeddöntőjének második mérkőzésén, ezzel 2-0-ra elbukta a párharcot.

Kedden 22 ponttal maradtak alul a pécsiek Salamancában (85-63), ez nem sok jót jósolt Füzy Ákos tanítványainak, akik Raksányi Krisztina és a kapitány Iványi Dalma kosarai ellenére nem is tudtak meglépni riválisuktól az első percekben.
A túloldalon Le’Coe Willingham kereken 10 pontig jutott a nyitónegyedben, melyet egy ponttal nyertek a spanyolok.

A második szakaszban megrázta magát a baranyai együttes, három perc alatt csak egy pontot kapott, és közben 26-22-re módosította az állást. Iványi és a szurkolók által Európa legjobbjává választott Vajda Anna vitte vállain a magyar5 csapatot, amely 20 perc elteltével 41-39-re vezetett.

A térfélcsere után maradt az öldöklő küzdelem, felváltva vezettek a csapatok, a spanyoloknál Willingham mellé felnőtt az ugyancsak amerikai Donnette Snow is, aki 13 ponttal és 10 lepattanóval ekkorra már dupla-duplánál tartott. Harminc percnél döntetlent mutatott a nagyóra (56-56).

Az utolsó szakaszban a nemrég érkezett Nicole Ohlde hiába remekelt, a spanyoloknál volt az előny, ráadásul Iványi és Raksányi is kipontozódott. A hajrára már elfogyott a hazaiak ereje, akik így 2-0-ra elbukták a párharcot.

Női Euroliga, negyeddöntő:
Pécs-Salamanca (spanyol) 76-81
Legjobb dobók:
Ohlde 15, Iványi 14, Vajda 13, Török 12, Mazzante 10, illetve Willingham 20, De Mondt 18, Snow 17
A párharc végeredménye: 2-0, a Salamanca javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik