Élet-Stílus

Rajtol az NB I: Détári a Debrecenre fogad

Háromhónapos szünet, hosszú felkészülést követően szombaton folytatódik a Soproni Liga. Eredetileg pénteken lett volna az első meccs, de az időjárás közbeszólt, lesett a hó, éppen ezért pályagondok miatt máris variálni kellett az első kör programjával. Hogy akkor miért volt szükség ilyen hosszú pihenőre? Passz!

Az őszi évad befejezése után (november 16-án volt az utolsó derbi) vígan játszottak Ligakupa-meccseket – tehát a pályák mégsem voltak olyan rossz állapotban, így akár további bajnoki fordulókat is lehetett volna rendezni, már csak azért is, mert a Ligakupa a legelvakultabbakon kívül senkit sem érdekel.

A téli szünidő megkurtítására volt, van ötlet. Jámbor László futballfejlesztési igazgató szerint fűteni kellene a pályákat,
csak az nem hangzott el, miből. Európában amúgy sehol sem „jegelik” ilyen hosszú ideig a bajnokságot. Amíg Angliában a karácsonykor is a futball az ünnepi menü, Németországban másfél hónapos pauzát is sokallják, és készek változtatni rajta.

„Én már régóta mondom, hogy hosszú a szünet, olyannyira, hogy egy játékos Magyarországon tízéves pályafutása alatt három évig nem futballozik” – mondta az FN-nek Détári Lajos, korábbi világválogatott futballista, az NB II-es Vecsés edzője.

Ehhez hozzátette: megoldás létezik, lehet fűteni a pályákat, ugyanakkor ehhez pénz kell, és állami segítség nélkül nem megy.

Détárinak azonban van egy másik ötlete is. Szerinte egy nagy fóliával le kell takarni a játékteret – arról ugyanis könnyebb lesöpörni a havat -, így jó minőségű pályán lehetne futballozni.

Ellenben a helyzet a következő: „A TV diktál. Például a ZTE-Újpest Ligakupa-meccset füvön kellett lejátszani 300-400 embernek – mert nem nagyon hiszem, hogy sokakat érdekelt volna -, és emiatt tönkremegy a pálya” – jegyezte meg Détári.

Zalaegerszegen a hétvégén nem is lesz mérkőzés – elsősorban a hóesés miatt -, így az éllovas DVSC a jövő szerdán látogat a zalai megyeszékhelyre, míg legfőbb riválisa, az Újpest vasárnap Nyíregyházán lép pályára. A lila-fehérek esetleges sikerükkel pontszámban – legalábbis ideiglenesen – utolérhetik a Lokit.

A bajnokság állására kíváncsi? Kattintson!

S ezzel rá is tértünk a lényegre. Bár a Vasasnak is csak öt pont a hátránya, az általános vélekedés szerint az őszi bajnok Debrecen és hárompontos hátránnyal második Újpest között dőlhet el az aranyérem sorsa. Détári arra fogad, hogy öt éven belül negyedszer is a debreceni gárdát koronázzák bajnokká.

„Debrecen játékosállománya a legerősebb, ráadásul ott rend és nyugalom van, míg a rivális Újpest kapcsán arról írogatott a sajtó, hogy nincs pénz. Úgy gondolom, hogy a Megyeri úton a vezetőség nincs is azon a szinten, hogy bajnokcsapatot csináljon a lilákból” – véli a korábbi világválogatott játékos.
Az Újpesten amúgy 1998 óta várnak az újabb bajnoki aranyra.

S ha már a pénz szóba került: Détári Lajos szerint valamennyi csapat végigjátssza az élvonalbeli bajnokságot, dacára annak, hogy itt-ott valóban hallani lehetett anyagi nehézségekről, ráadásul jelenleg a világon tort ül a pénzügyi válság.

A kiesőket talán könnyebben meg lehet tippelni, mint azt, ki lesz a bajnok, tekintve, hogy a REAC-nak és a Siófoknak is meglehetősen nagy a hátránya, tíz pont. „A futballban csodák nincsenek, rengetegnek tűnik az a tíz pont”- reagált Détári Lajos, aki az ősszel még a Balaton-partiaknál dolgozott.

Most Aczél Zoltán próbálja meg menteni a Siófokot, az az edző, aki a ebben a bajnokságban a másik bajban lévő csapatot, a REAC-ot irányította. Rákospalotán pedig a magának zenészként hírnevet szerző, főleg muzsikusként ismert Hevesi Tamás dirigál.

Mondjon bárki bármit: érdekes a magyar futball. Reméljük, hogy tavasszal a pályán is az lesz, és nem fogunk unatkozni…

A 16. forduló eredeti programja
Péntek:
Zalaegerszeg-Debrecen, 19:00

Szombat:
Vasas-Budapest honvéd, 15:00
Diósgyőri VTK-REAC, 17:00
MTK-Kaposvár, 17:00
FC Fehérvár-BFC Siofok, 17:00
Győri ETO-FC-Haladas, 17:00
Paks-Kecskemét, 17:00

Vasárnap:
Nyíregyháza-Újpest FC, 17:30

A módosított program:
Szombat:
Vasas-Budapest, 15:00
MTK Budapest-Kaposvár, 17:00
Diósgyőri VTK–REAC, 17:00
FC Fehérvár–BFC Siófok, 17:00
Paks-Kecskemét, 17:00

Vasárnap:
Nyíregyháza-Újpest FC, 17:30

Kedd:
Győri ETO FC-Haladás, 17:00

Szerda:
Zalaegerszeg-Debrecen, 17:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik