Élet-Stílus

Már csak sztárgázsiért fut Overdose

Akár Budapesten is kezdheti a 2009-es szezont a magyar csodaló, ha a szervezőknek sikerül összehozni a megfelelő összdíjazást. Az eddigi 11 galoppfutamán veretlen maradt Overdose idei programja még alakul.

Ribárszki Sándor, a négylábú trénere az MTI-nek elmondta, hogy a tervek szerint április 19-én a Kincsem Lovasparkban Magyarországon még nem látott összdíjazású versenyre kerül sor.

“Overdose csak akkor áll rajthoz, ha összejön a megfelelő összdíjazás, mert aprópénzért nem fog elindulni csak azért, hogy Magyarországon fusson. De a jelek arra utalnak, hogy létrejön a verseny, és akkor 2009-ben itt látható majd először Overdose. Amennyiben mégsem sikerül tető alá hozni a futamot, akkor Münchenben fut majd” – nyilatkozott a szezonkezdetről Ribárszki.

Idén is megőrzi veretlenségét? (MTI)

Idén is megőrzi veretlenségét? (MTI)

A tréner kifejtette, hogy a részletes program még nincs meg, mert a versenyszervezők általában csak február végére véglegesítik a rendezvényeket, így akkorra lehet majd összeállítani pontosan a négyéves csődör „órarendjét” is. Ami még biztos, hogy májusban három angliai viadalon méreti meg magát.

„A májust Angliában tölti Overdose. A tervek szerint egy keddi versenyen indulna, majd rögtön azt követő szombaton ismét futna, de ott csak abban az esetben, ha tökéletes a regenerálódása. Később még egy futamon indulna a szigetországban” – mondta Ribárszki.

Overdose-t egyévesen 3000 euróért vette meg a gazdája, jelenlegi értékét viszont már több mint egymillió euróra becsülik. Eddig 11 futamon győzött, s a híres párizsi viadalon is elsőként ért célba, a futamot azonban leintették, mert egyik riválisa beragadt a rajtgépbe. A megismételt futamon Overdose már nem indult el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik