Élet-Stílus

Pontokat hullajtott a Juventus

A Juvénak nem sikerült közelebb férkőznie az éllovas Interhez, miután a kapufát háromszor is eltalálta, de csak egy pontot szerzett a Sampdoria ellen, míg az AS Roma nagy pofont kapott az Atalanta vendégeként a Serie A 24. fordulójában.

A forduló előtt a Juventus hét ponttal lemaradva az Inter mögött a második helyen állt a tabellán, és itt volt a lehetőség arra, hogy felzárkózzon. Ez azonban nem jött össze, a Samdoria ugyanis pontot szerzett a torinói Stadio Olimpicóban.

Noha a hazaiak kezdtek jobban, a genovai csapat szerzete neg a vezetést. A 10. percben Antonio Cassano kiváló passzal ajándékozta meg Giampaolo Pazzinit, aki 11 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. A Juvét kissé letaglózta a bekapott gól, később ugyan magához tért, és lényegesen több helyzetet dolgozott ki, mint az ellenfele, de csak az egyenlítésre futotta az erejéből.

A 62. percben Sebastian Giovinco beadását az üresen hagyott Amauri fejelte a hálóba. A torinóiak utolsó négy bajnokikon csak négy pontot szereztek, igaz, vasárnap szerencséjük sem volt, háromszor is a kapufa mentette meg a góltól a Sampdoriát.
Egy esetben a kapufa azonban a hazaiakat is kisegítette, miután Gianluigi Buffon csúnyán elnézett egy szabadrúgást.

Pontot ért Giampaolo Pazzini gólja (MTI/EPA)

Pontot ért Giampaolo Pazzini gólja (MTI/EPA)

A Francesco Totti nélkül felálló AS Roma hatalmas pofont kapott Bergamóban: az Atalanta az 52. és az 59. perc között három gólt is berámolt a fővárosiaknak; érdekes, hogy kétszer Cristiano Doni mattolta Doni kapust…

A Genoa az 56. percben már 3-0-ra vezetett a vendég Fiorentina ellen, és úgy tűnt, simán nyer, ám Adrian Mutu mesterhármasával végül, a 94. percben egalizált a firenzei gárda, s maradt a negyedik helyen.

A kiesőhelyen álló csapatok döntetlent játszottak a 24. fordulóban. A Torino szombaton 1-1-re végzett a Lazio vendégeként, míg vasárnap ugyanilyen eredménnyel zárt a 92. percben egy tizenegyessel egyenlítő AC Chievo a Catania csapata ellen, a Reggina pedig 0-0-t játszott a Palermóval.

Serie A, 24. forduló:
Atalanta-AS Roma 3-0 (0-0)
Gól: Capelli (52.), Doni (56., 59.)
Kiállítva: Perrotta (89., Roma)

Cagliari-Lecce 2-0 (2-0)
Gól: Fini (49.), Matri (94.)

Chievo-Catania 1-1 (0-1)
Gól: Colucci (92.), illetve Ledesma (12., 11-esből)

Genoa-Fiorentina 3-3 (2-0)
Gól: Motta (12.), Palladino (38.), D. Milito (56., 11-esből), illetve Mutu (60., 81., 94., az elsőt 11-esből)
Kiállítva: Biava (33., Genoa)

Juventus-Sampdoria 1-1 (0-1)
Gól: Amauri (62.), illetve Pazzini (10.)

Reggina-Palermo 0-0

Siena-Udinese 1-1 (0-0)
Gól: Maccarone (50.), illetve Di Natale (72.)

Szombaton játszották:
Napoli-Bologna 1-1
Lazio-Torino 1-1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik