Élet-Stílus

Lelassít a Kia Szlovákiában

A dél-koreai Kia Motors ideiglenesen csökkenti szlovákiai autógyártását a gyenge európai kereslet miatt.

A cég szlovákiai szóvivője szerdán azt mondta, hogy két hétig csökkentett termeléssel üzemel a Kia Motors Slovakia. Dusan Dvorak azonban nem részletezte, hogy mennyivel kevesebb autót gyártanak majd az említett időszakban.

A Kia tavaly novemberben még azt közölte, hogy az idén mintegy 240 ezer autót állít elő Szlovákiában. Ez a terv azonban minden bizonnyal változott a globális gazdasági válság mélyülésével.

A Kia egyike annak a három nagy autógyártónak – a francia PSA Peugeot Citroen és a német Volkswagen mellett -, amelyek a szlovák autógyártás magját képezik, és egyben a szlovák gazdaság egyik fő alappillérei. A PSA Peugeot Citroen a múlt héten pénteken jelentette be, hogy márciustól 190 fős leépítést hat végre. Aznap a szlovák gazdasági minisztérium közölte, hogy a szlovák járműipari termelés az idén akár a negyedével csökkenhet a kereslet mérséklődése miatt.

Hova tegyük a pénzünket válság idején?

Minden kérdésére választ kaphat az eheti Figyelő 32 oldalas mellékletéből!

Előzőleg Lubomír Jahnátek, a tárca vezetője megbeszélést folytatott a helyi járműgyártók képviselőivel, akik elmondták: az idei termelés 18-25 százalékkal csökkenhet.

A három autógyártó együttes termelői kapacitása mintegy 900 ezer jármű. Szlovákiában 2007-ben rekord számú, 571 071 autó készült. A gazdasági minisztérium pénteki közleménye szerint tavaly nagyjából ugyanennyi autót gyártottak Szlovákiában, de pontos adatot nem közölt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik