Élet-Stílus

Leverkusenben gálázott a Stuttgart

admin
admin

2009. 02. 07. 18:42

A Bundesliga éllovasai közül a Leverkusen és a Hamburg vereséggel, a Hoffenheim döntetlennel zárt; az LTU-Arenában diadalmaskodó Stuttgart viszont feljött a 6. helyre. Mindenki a Bayern kezére játszott.

Leverkusenben jókora hidegzuhany fogadta a helyüket épp csak elfoglaló nézőket. A 3. percben a baloldalon Laniggal kényszerítőző Magnin emelt középre, s az ötösnél érkező Gomez még jobbal bele tudott kotorni a labdába.

A Bayer ugyan korán magához tért a bekapott gól után, legnagyobb helyzetéhez viszont kellett Lehmann bakija is, aki majdnem benézte Barnetta szabadrúgását, ám azt követően, hogy kapuja felé terelte a labdát – még időben korrigált.

A VfB elsősorban a kontrákra apellált, de Gomez átadása után Marica az utolsó pillanatban vétett. Nem úgy Hitzlsperger.

Nem sokkal a szünet után a nagy bombázó középpályás 19 méteres szabadrúgásból tréfálta meg Adlert – a korábban szabálytalankodó Vidalt ráadásul kiállította a játékvezető.

Bruno Labbadia kettős cserével reagált, érkezett Hariszteasz és Henrique, és a brazil támadó idejekorán meghálálta a bizalmat. A 67. percben egy szabadrúgás után Kiesslinghez továbbított, s a csatártárs négy méterről nem hibázott.

Lanig és Gonzalo Castro párharca (dpa)

Lanig és Gonzalo Castro párharca (dpa)

Úgy tűnt, a hajrá igencsak forró hangulatú lesz, a hazai remények ellenben nem sokkal később tovaszálltak. A 75. percben ugyanis Marica-Hilbert összjáték után utóbbi remekül látta meg az érkező Gomezt, s a 2008-as Eb talán leginkább formán kívüli német válogatottja igazolta, hogy a hullámvölgy már a múlté.

A végén Khedira és Hariszteasz „bónusz”gólváltása vetett véget a találkozónak, a Stuttgart jó játékkal, megérdemelten csente el a pontokat a derbin.

Gelsenkirchenben a tempó és a gólok száma is alulmaradt a leverkuseni derbivel szemben. Kiegyenlített első félidőt követően egy jobboldali szabadrúgás után Farfan kanyarintott középre, s az érkező Höwedes közelről a kapuba fejelt.

A Werdert felrázta a gól, ám Neuerrel nem bírtak a brémaiak. Előbb Rosenberg – közelről – trafálta telibe a hazai kapust, aki nem sokkal később Baumann 20 méteres lövését tisztázta. A hajrában Naldo hibázott szinte száz százalékos ziccerben – Neuer ismét bravúrral hárított. Az egyenlítésre tett kísérletek sorát Hugo Almeida elkapkodott lövése zárta: maradt az 1-0.

Az előző héten a címvédő Bayernt legyűrő Hamburg meglepetésre kikapott a Karlsruhe vendégeként, így nem tudott élni azzal, hogy a listavezető Hoffenheim csak döntetlenre volt képes a sereghajtó Mönchengladbach otthonában.

bundesliga, 19. forduló

Leverkusen-Stuttgart 2-4 (0-1)
LTU-Arena, 33 ezer néző. Vezette: Perl
Gól: Kiessling (67.), Hariszteasz (93.) illetve Gomez (3., 75.), Hitzlsperger (51.), Khedira (90.)
Kiállítva: Vidal (49.)
Leverkusen: Adler – Castro (Henrique, 66.), Sinkiewicz, M. Friedrich, Kadlec – Rolfes – Renato Augusto, Vidal, Barnetta (Hariszteasz, 66.) – Helmes (Sukuta-Pasu, 82.), Kiessling
Stuttgart: Lehmann – Osorio, Tasci, Delpierre, Magnin – Khedira, Hitzlsperger – Lanig (Träsch, 66.), Simak (Hilbert, 37.) – Gomez, Marica (Schieber, 84.)

Schalke-Bremen 1-0 (0-0)
Veltins-Arena, 61 673 néző. Vezette: Drees
Gól: Höwedes (48.)
Schalke: Neuer – Rafinha, Höwedes, Bordon, Westermann – Jones – Rakitic (Engelaar, 60.), Kobiasvili – Farfan (Sanchez, 83.), Asamoah, Halil Altintop (Kuranyi, 46.)
Bremen: Wiese – Fritz, Mertesacker, Naldo (Niemeyer, 74.), Boenisch (Pasanen, 66.) – Baumann – Frings, Ciolisz – Özil – Rosenberg (Harnik, 83.), Hugo Almeida

Frankfurt-Köln 2-2 (1-0)
Gól: Russ (33.), Fenin (63.) ill. Novakovic (57., 74., a másodikat 11-esből)
Kiállítva: Chris (73., Frankfurt)

Karlsruhe-Hamburg 3-2 (0-1)
Gól: Freis (49., 92.), Federico (53.) ill. Guerrero (7.), Benjamin (48.)
Kiállítva: Engelhardt (82.) ill. Petric (76.)

Mönchengladbach-Hoffenheim 1-1 (1-0)
Gól: Baumjohann (44.) ill. Wellington (89.)

Wolfsburg-Bochum 2-0 (1-0)
Gól: Dzeko (21., 85.)

Az élcsoport:
1. Hoffenheim 39 pont, 2. Hertha 37, 3. Hamburg 36, 4. Bayern 35 (18 mérkőzés), 5. Leverkusen 33, 6. Stuttgart 31

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

AUCKLAND, NEW ZEALAND - AUGUST 29:  Phil Taylor engages with his fans during the Auckland Darts Masters at The Trusts Arena on August 29, 2015 in Auckland, New Zealand.  (Photo by Michael Bradley/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.