Élet-Stílus

A Salamanca lesz a Pécs ellenfele

admin
admin

2009. 02. 05. 10:46

Két magyar együttes is ott lesz a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében. A bajnok Sopron a francia Bourges otthonában kezdi a két nyert meccsig tart párharcot, a Pécs pedig szintén idegenben a Salamancával találkozik.

A spanyol Salamanca szerdán, hazai pályán kétszeri hosszabbítás után legyőzte a CSZKA Moszkvát, így a spanyol együttes lesz a MiZo Pécs 2010 ellenfele a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében.

A Pécset irányító Füzy Ákos azzal kezdte mondandóját, hogy nagy szó a két magyar klub továbbjutása: “Csodálatos, hogy a Sopronnal együtt tovább képviseljük a magyar kosárlabdát az Euroligában, illusztris társaságba kerültünk a nyolc között. Tegnap nem a Salamancának drukkoltam, mert a Fenerbahce talán könnyebb ellenfél lett volna. A spanyolok bombaerősek, nagyon forró náluk a hazai pálya, otthon még veretlenek a szezonban, a közönségük pedig már-már a legendás pécsit idézi. Nehéz feladatot kaptunk, de a legkisebb esélyt is meg akarjuk ragadni. Az eddigi meccseken bebizonyítottuk, hogy bármire képesek lehetünk.”

A meglepetésre az olasz Veneziával szemben már múlt pénteken továbbjutó pécsiek február 17-én, idegenben kezdik meg a párharcot, csakúgy, mint a szerdán nagy csatában győztes MKB-Euroleasing Sopron, mely a francia Bourges-zsal találkozik.

A soproniak nagy csatában biztosították be a helyüket a nyolc között (MTI)

A soproniak nagy csatában biztosították be a helyüket a nyolc között (MTI)

Székely Norbert, a soproniak vezetőedzője mindenekelőtt azt emelte ki, hogy tanítványai nem játszottak jól, mégis búcsúztatták a lengyel Krakówot.

“Nagyon nagy dolog, hogy ez a fiatal csapat nem igazán jó játékkal nyert tegnap. A szív és az akarat diadala volt ez, pedig alaposan megkönnyítettük volna a dolgunkat, ha azt a színvonalat produkáljuk, amelyet decemberben a Brno vagy a CSZKA Moszkva elleni csoportmeccsen. Külön öröm, hogy két magyar együttes van Európa legjobb nyolc csapata között, hiszen bár van rivalizálás köztünk, mi mégis a Péccsel együtt húzzuk a magyar női kosárlabdát. Ami a Bourges-t illeti, Európa legszervezettebb csapata lesz az ellenfelünk olyan háttérrel, ahová mi is szeretnénk eljutni. Nem mi vagyunk a párharc esélyesei, de mindent megteszünk a sikerért. Az előző meccseken megmutattuk, hogy bárkivel felvesszük a küzdelmet, most sem fogunk megijedni” – nyilatkozta az MTI-nek.

A Rátgéber László vezette címvédő Szpartak Moszkva a Valenciával csap össze a négy közé jutásért. A sorozat kieséses szakaszának első köréből két-két magyar, orosz, illetve spanyol, valamint egy-egy francia és török együttes került a legjobb nyolc közé.

Az első mérkőzésekre február 17-én, a második találkozókra pedig február 20-án kerül sor. Az esetleges harmadik meccseket február 25-én rendezik a párharcot hazai pályán kezdő csapat otthonában.

Női Euroliga, nyolcaddöntő, 3. mérkőzés:
Salamanca (spanyol)-CSZKA Moszkva (orosz) 83-74 – kétszeri hosszabbítás után
A párharc végeredménye: 2-1 a Salamanca javára.

Fenerbahce (török)-Gdynia (lengyel) 79-76 – hosszabbítás után
A párharc végeredménye: 2-1 a Fenerbahce javára.

MKB-Euroleasing Sopron – Kraków (lengyel) 79-70
A párharc végeredménye: 2-1 a Sopron javára.

Bourges (francia)-Brno (cseh) 67-62
A párharc végeredménye: 2-1 a Bourges javára

A negyeddöntő párosítása (két győzelemig):
Salamanca-MiZo Pécs 2010
Bourges – MKB-Euroleasing Sopron
Jekatyerinburg (orosz)-Fenerbahce
Szpartak Moszkva (orosz)-Valencia (spanyol)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.