Élet-Stílus

Palkovics-interjú – őszintén az olimpiai esélyekről

Palkovics Krisztián, a rigai olimpiai selejtezőtornán szereplő magyar jégkorong-válogatott egyik meghatározó játékosa rendkívül szimpatikusan, őszintén beszélt az esélyekről a FigyelőNetnek adott interjújában, amelyben azt is elmondta: rajta, rajtuk nem fog múlni a még a szapporóit is felülmúló újabb magyar hokicsoda.

Tudja, mikor szerepelt utoljára olimpián a magyar csapat?

Régen. Várjunk csak… Hatvan éve?

Majdnem. A pontos válasz: 1964-ben, Innsbruckban.

Néhány évet tévedtem. De nyilván nem ezért kerestek meg.

Valóban, inkább azt szeretnénk megtudni, mikor lesz újra ötkarikás résztvevő a magyar jégkorong-válogatott?

Remélem, 2010-ben ott leszünk Vancouverben.

Ehhez már csak egy lépést kell megtenni, bár a csütörtökön rajtoló olimpiai selejtező rendkívül nehéznek ígérkezik.

Ezért mondom, hogy maradjunk a realitás talaján, amikor az esélyeket latolgatjuk. A sportban ugyan minden megtörténhet, de a rigai kvalifikációs torna nehezebbnek ígérkezik a tavalyi divízió egyes világbajnokságnál. A lettek stabilan ott vannak az elitben, az A csoportban a középmezőnyhöz tartoznak, az olaszok is erősek, és ott vannak még az ukránok is – a vb-n legyőztük őket, de a szapporóinál acélosabb csapattal jöttek.

Beszéljen a magyar válogatott esélyeiről!

Jelen pillanatban azt mondom, úgy harminc százalék.

Lehetne kicsit optimistább is…

Nem szeretnék senkit sem áltatni. Induljuk ki a realitásból, és akkor elkerüljük a nagy csalódást… Mindenknek látnia kell, hogy a papírforma nem a mi sikerünket ígéri. Természetesen úgy utaztunk el Rigába, hogy nyerni szeretnénk, és mindent meg is teszünk a győzelemért, a továbbjutásért. Különben is az a legfontosabb, hogy úgy korcsolyázzunk le a jégről, hogy előtte hatvan percen át a maximumot nyújtottuk. Majd meglátjuk, ez mire lesz elég. Nem csak rajtunk múlik, a vágyainkon, hogy mi lesz a vége. Az ellenfeleknek a mieinkhez hasonlóak a céljaik.

Kőkemény három meccs vár Palkovicsékra (MTI)

Kőkemény három meccs vár Palkovicsékra (MTI)


A legnehezebbnek vélt ellenféllel, a hazai közönség előtt
fellépő lett válogatottal rögtön a nyitányon találkoznak.

Igazából nem ismerjük őket, ahogy a többiek pillanatnyi játékerejét sem nagyon, majd a jégen derül ki, mit tudnak, s mi mire vagyunk képesek ellenük. Az első forduló után, csütörtök este már okosabbak leszünk az esélyeket illetően is.

Előfordulhat, hogy a lettek nem vesznek bennünket komolyan?

Nem hiszem, hogy lebecsülnének minket, persze az nekünk csak jó lenne, ha így tennének. Akkor könnyebben meglephetjük őket. Ha az elején találnánk egy-két gólt, és utána beállnánk védekezni, már kapkodhatnak, hihetetlenül nehéz dolguk lenne. Nekünk pedig jelentősen megnőne az esélyünk a győzelemre.

Az ötkarikás játékokon vagy az A-csoportban való szereplés a nagyobb kaland a magyar jégkorongozó számára?

Aligha lehet különbséget tenni, mind a kettő jelentős, egyben csodálatos kihívás. Előbbi persze egyelőre csak lehetőség. Az olimpiai részvétel kiharcolása amúgy nehezebb feladatnak tűnik, ugyanakkor ott a mezőny szinte ugyanaz, igaz, a játékok alatt szünetel az NHL, így valamennyi nagy sztár jégre léphet.

Csapaton belül szó esik az olimpiáról, Vancouverről?

Nem, hiszen aligha lenne jó előre elkiabálni a dolgot…
Úgyis akad számtalan más téma, amiről szó eshet, hiszen ritkán találkozunk, márpedig régi baráti társaság ez a csapat, az évek alatt összecsiszolódott. Mindig jó együtt lenni, meghallgatni, kivel mi történt, amióta nem láttuk egymást. A legnagyobb erősségünk éppen az egység, az összeszokottság. Szinte fél szavakból, olykor egy nézésből is tudjuk, mit gondol a másik. Más válogatottaknál aligha van ez így… Nem beszélve arról, hogy mi képesek vagyunk egymásért küzdeni, hajtani. Nem felejtettük el, hogy honnan indultunk és hova jutottunk el együtt, és ez a nehezebb szituációkban pluszerőt ad.

A kvalifikációs tornán előny vagy hátrány, hogy a magyar válogatott zömét adó Alba Volán-játékosok átlagban hetente három kőkemény meccset vívnak az osztrák bajnokságban?

Ugyanúgy lehet előny, ahogy hátrány is. Utóbbi egyértelműen a fáradságból fakadhat, hiszen csaknem ötven meccs van a hátunk mögött – az pedig ugye nem kevés. Az előnye pedig az lehet, hogy nagy menetelés közepette megszoktuk már a nagy terhelést. Alaposan megedzi az embert, ha háromnaponta gyilkos tempójú, kiélezett, éles csatákat vív. Mentálisan is erősít. Úgy készülünk Rigára, hogy meg kell csinálnunk, nem lehet később javítani, nincs több lehetőségünk, ezzel kell élni.

Csak nem hagyom békén: ott lesznek Vancouverben?

Talán nem lesz több ennél nagyobb sanszunk az olimpiai szereplésre, és azt sem tudom, nekem egyáltalán lesz-e még lehetőségem rá. Rajtunk bizonyosan nem fog múlni…

—-A magyar válogatott kerete—-

Kapusok: Budai Krisztián (Kezmarok), Hetényi Zoltán (Alba Volán), Szuper Levente (Alba Volán)

Hátvédek: Ennaffati Omar (Tours Diables Noirs), Horváth András (Alba Volán), Jobb Dávid (Alba Volán), Kangyal Balázs (Bp. Stars), Sille Tamás (Bp. Stars), Svasznek Bence (Bp. Stars), Szélig Viktor (Briancon), Tokaji Viktor (Alba Volán)

Csatárok: Fekete Dániel (Alba Volán), Holéczy Roger (Bp. Stars), Kovács Csaba (Alba Volán), Kóger Dániel (Salzburg), Ladányi Balázs (Briancon), Majoross Gergely (Bp. Stars), Ocskay Gábor (Alba Volán), Palkovics Krisztián (Alba Volán), Sofron István (Alba Volán), Vas János (Brynäs Gävle), Vas Márton (Briancon), Vaszjunyin Artyom (Alba Volán)

—-A rigai torna programja—-

Csütörtök:
Olaszország-Ukrajna, 14:00
Lettország-Magyarország, 18:00

Péntek:
Olaszország-Magyarország, 14:00
Ukrajna-Lettország, 18:00

Vasárnap:
Magyarország-Ukrajna, 12:00
Lettország-Olaszország, 16:00

További selejtezőtornák
E csoport: Németország, Szlovénia, Ausztria, Japán
Rendező: Hannover (Németország)

G csoport: Norvégia, Dánia, Franciaország, Kazahsztán Rendező: Oslo (Norvégia)

A csoportok győztesei jutnak ki a vancouveri olimpiára
.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik