Élet-Stílus

Szalai: valóra vált álom

admin
admin

2009. 02. 03. 16:01

Szalai Ádám valóra vált álomnak nevezte, hogy a Real Madrid jelölte őt keretébe a labdarúgó Bajnokok Ligájában, továbbá meghívást kapott Erwin Koeman szövetségi kapitánytól a magyar válogatottba.

A 21 éves csatárral, aki a Real tartalékcsapatában, a Castillában szerepel eredetileg, a királyi gárda honlapján jelent meg egy interjú kedden.

“Boldog vagyok, hisz a BL-nél nincs nagyobb sorozat. A Castilla játékosaként csak arra koncentrálok, hogy továbbra is jól futballozzak és gólokat szerezzek. Az eddigi munkának az elismerése, hogy most a nagycsapatot segíthetem majd” – mondta Szalai, aki megemlítette, hogy számára mindig plusz motivációt jelent, ha Juande Ramos, a Real vezetőedzője megtekinti a Castilla mérkőzéseit.

Szalai megjegyezte még: arról is álmodik, hogy pályára lépjen a Santiago Bernabeu Stadionban vagy az Anfield Roadon a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntőn, már csak azért is, mert mostanáig sohasem játszott ennyi sztárral egy pályán. Kijelentette: ennek eléréséért dolgozik nap mint nap, ugyanakkor arról egyelőre nem képzeleg, hogy gólt is szerez a két találkozó valamelyikén. Azonban hozzátette: “a futballban minden megtörténhet”.

“Sok fiatal tehetség megy külföldre Magyarországról, mert a magas színvonalú futballhoz ezt kell tenni. Én 16 évesen kerültem Németországba. Az első pár hónap nehéz volt, ilyen fiatalon egy idegen országban a német nyelv ismerete nélkül kellett boldogulnom. Később könnyebben alakultak a dolgok, és a pályafutásom szempontjából nagyon fontos három évet töltöttem ott, hiszen többek között Trapattonival is együtt dolgozhattam” – mondta Szalai, aki jövő szerdán az Izrael elleni barátságos találkozón debütálhat a válogatottban.

A Real Madridhoz kerülésére úgy emlékezett vissza: egy pillanatig nem gondolkodott az ajánlaton. Hozzátette: bár az első év nehéz volt, mindig tisztában volt azzal, hogy nagyon keményen kell dolgoznia. Idén saját bevallása szerint minden fantasztikusan alakul számára, és büszkeséggel tölti el, hogy ugyanannak a csapatnak viselheti a mezét, amelyiknek egykor Puskás Ferenc.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.