A francia polgári repülési igazgatóság (DGAG) szerint hétfőn reggel átlagosan fél órát késtek a gépek induláskor és érkezéskor egyaránt a párizsi Orly és Roissy repülőtereken. A DGAG már vasárnap este azt kérte a légitársaságoktól, hogy megelőzési célból csökkentsék 30 százalékkal hétfő reggeli induló járataikat a Roissy-Charles-De-Gaulle repülőtérről a hóelőrejelzés miatt.
Ugyancsak nehéz útviszonyokkal kell szembenézniük a Párizs környékén közlekedő autósoknak. A hóesés és a jeges utak miatt összesen 34 észak- és nyugat-franciaországi megyében maradt érvényben a narancsszínű figyelmeztető jelzés.
Lezárt repterek
Londont hétfőre 20-30 centiméteres hótakaró borította, és továbbra is sűrűn havazott. Hétfőn délelőtt leállították a forgalmat a Londont kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtér közül a Heathrow-n és a Lutonon a pályák tisztítása végett. Fennakadások, késések, járattörlések voltak Gatwicken is, amelyet éjszaka egy időre szintén lezártak. Mindhárom repülőtérre napi több járat közlekedik Budapestről.
Nem működött a londoni City repülőtér sem, amelyről belföldi és rövid távú európai járatok indulnak.
Nézze meg az FN Tudósító (andreamikle) fotóit az angliai hóhelyzetről!
A Heathrowt-t és a Gatwicket üzemeltető cég, a BAA, valamint a lutoni légikikötő egyaránt azt javasolta a hétfőn Londonból vagy Londonba utazóknak: indulás előtt mindenképpen ellenőrizzék, hogy járatukat nem érintik-e az időjárás okozta fennakadások.
legyen ön is fn tudósító!
Járattörlések Ferihegyen
Az erős londoni havazás miatt járatkésésekre és járattörlésekre kell számítani a British Airwaysnél. A légi társaság délután öt óráig több európai és tengerentúli járatát is törölte e Heathrow repülőtéren. Mindez a Ferihegyről induló British Airways járatokat is érinti, a légitársaság ugyanis az összes hétfőn induló Budapest-London járatát törölte.
Mivel a havazás várhatóan holnap reggelig folytatódik, a légitársaság arra kéri utasait, hogy indulás előtt a légi társaság honlapján tájékozódjanak a járatindulásokkal kapcsolatban.
Tanítási szünet
A Transport for London, a brit főváros tömegközlekedéséért felelős vállalat hétfőn teljesen leállította az autóbuszok közlekedését Londonban a havas utak okozta veszélyekre hivatkozva. A 400 kilométeres londoni metróhálózaton, az elővárosi vonatokon és a Londonba bevezető autópályákon is komoly forgalmi fennakadások voltak. Nagy-Britannia déli vidékein több száz iskolában tanítási szünetet rendeltek el.
Nézze meg az FN Tudósító (andreamikle) fotóit az angliai hóhelyzetről!
Londonban legutóbb 1991 februárjában volt ilyen mértékű havazás a brit fővárosban és környékén. Az előrejelzések hétfőre további jelentős havazást jósolnak Londonban és a déli országrész egészében.