Élet-Stílus

Schumacherre már nincs szükség

admin
admin

2009. 02. 01. 11:47

Hiába a hét bajnoki cím, Michael Schumacher sok más tesztpilótához hasonlóan idén valószínűleg nem ül autóba, a pozíciója csak névleges lesz.

Az idény alatti tesztelések 2009-es betiltásával a tesztpilóták állása gyakorlatilag megszűnik. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszavonulása után 2007-ben és 2008-ban is többször besegített tesztelőként a Ferrarinál, de idén nem nagyon akad majd munkája.

Schumacher mellett a Ferrari két másik tesztelője, Luca Badoer és Marc Gene is a kispadon ül majd, ugyanis a gyakorló versenyzőknek, Räikkönennek és Massának a téli időszakban minden kör számít: “A következő néhány hét jelenti az egész idényre való felkészülést” – emelte ki Schumacher, elismerve, hogy 2009-ben nem számít arra, hogy autóba ülhet.

Massáék ki kell ismerniük az autót (MTI/EPA)

Massáék ki kell ismerniük az autót (MTI/EPA)

A 40 éves szupersztár azonban azt is hozzátette a német Expressnek adott interjújában, hogy egyáltalán nem fog unatkozni, ugyanis új szenvedélyének, a motorozásnak ezután is hódol, az új idényben is indul a német superbike-bajnokság futamain.

Már szabályos az idei Ferrari

A Ferrari 2009-es autója, az F60-as bemutatkozása után több csapat – a McLaren, a BMW és a Toyota – is szóvá tette, hogy az olaszok járgányán a kipufogó nem felelhet meg a szabályoknak. Az autó testéből kinyúló csővégek légterelőelemnek is tekinthetők voltak.

Az olasz csapat mostanra módosított az autó hátsó részén, és az ellenfelek modelljeihez hasonlóan az F60-ason is betakarták a kipufogó körüli részt. Az autó egyébként megfelelt az eredeti 2009-es szabályoknak, a kipufogókra is érvényes módosítást az FIA csak szeptemberben hozta meg.

A Ferrari mellett a Williams és a Toyota autóin is vannak kétséges elemek, az ő eseteikben a diffúzorral kapcsolatban szeretnének állásfoglalást kérni az ellenfelek az FIA-tól.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.