Élet-Stílus

Huszti az utolsó pillanatban eligazol?

admin
admin

2009. 02. 01. 13:52

Hétfőig tart nyitva az európai átigazolási piac, és német lapértesülések szerint elképzelhető, hogy a Hannover 96 magyar középpályása a Hamburghoz igazol. Két konkrét ajánlat érkezett Huszti Szabolcsért, akinek nyáron lejár a szerződése.

„Huszti el akar menni. Ezt többször is a tudomásunkra hozta. Külföldről is keresték, és a HSV is bejelentkezett” – nyilatkozta Martin Kind, a Hannover 96 elnöke. A csapat trénere Dieter Hecking leszögezte, hogy csak akkor engedik el a magyar válogatott szélsőt, ha találnak a helyére megfelelő embert.

A német lapok szerint biztosan a szombati volt az utolsó meccse Husztinak a Hannover mezében, a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a HSV-val sikerül megállapodnia. Az észak-német együttesnek bőven van pénze, hiszen az elmúlt napokban 20 millió euróért adták el Nigel de Jongot a Manchester Citynek.

Utoljára szombaton játszott 96-mezben? (MTI/EPA)

Utoljára szombaton játszott 96-mezben? (MTI/EPA)

Huszti korábban már többször nyilvánosan is elmondta, hogy szeretne eligazolni a német élvonalbeli bajnokság középmezőnyében vegetáló együttestől. Több helyről is keresték, állítólag a Celtic, a Sevilla, az Everton, a Bolton és a Blackburn is figyelte.

A Hannover vezetői igyekeztek ősszel maradásra bírni Husztit, de ő az összes eddigi szerződéshosszabbítási ajánlatukat visszadobta. Egyébként a klub még az utolsó pillanatban pénzt láthat a magyar játékosért, ha eladja, nyáron azonban ingyen igazolható lesz, mivel lejár a szerződése.

Huszti Szabolcs 2005 nyarán igazolt a Fradiból a francia Metzhez. Egy évvel később került Hannoverbe, ahol alapembernek számít. A legutóbbi szezonban 33 mérkőzésen tíz góllal és hét gólpasszal segítette a csapatát, amely nyolcadikként végzett. A tavaszi rajtkor a csapat jelenleg a 12. helyen áll, a magyar játékos 3 gólnál és hat gólpassznál tart.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.