Élet-Stílus

Öt góllal nyert Kemény Dénes csapata

admin
admin

2009. 01. 28. 08:55

A Németországban edzőtáborozó, olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott kedd este 9-4-re legyőzte a hazai együttest barátságos mérkőzésen.

A pekingi aranycsata után első hivatalos mérkőzését Brandenburgban, a német válogatott ellen játszotta Kemény Dénes csapata. A mieink szerezték meg a vezetést, de nem sikerült leszakítani az ellenfelet, 3-2-ig felválva estek a gólok.

A folytatásban Biros Péter góljával és Varga Dénes duplájával csak meglógott a magyar csapat – négy volt közte -, a németek azonban a harmadik negyed végére kettőre felzárkóztak.

Varga Dénes volt a mezőny legjobbja (MTI/EPA)

Varga Dénes volt a mezőny legjobbja (MTI/EPA)

Az utolsó játékrészben viszont
csak a mieink találtak a kapuba, háromszor is, és így simán, öt góllal győztek a németek ellen. Egyébként nálunk Nagy Viktor, illetve a nagyszünetet követően Jászberényi Gábor védett.

A kilenc magyar találatból Varga Dénes négyet vállalt magára, Biros kétszer, Madaras Norbert és Hosnyánszky Norbert és az újoncok közül egyedül eredményes Török Béla egy gólt szerzett.

„Az összeszokatlanság, az új csapat építése miatti feszültség a helyzetkihasználásban látszott, a védekezés, ami inkább munkaigényes feladat, jól ment. Gratulálok az újoncoknak. Összességében pedig: sokat kell még javulni” – nyilatkozta az MTI-nek a meccs után Kemény Dénes szövetségi kapitány.

Barátságos mérkőzés:
Németország-Magyarország 4-9 (1-1, 1-3, 2-2, 0-3)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.