Élet-Stílus

Euroliga: fél lábbal a nyolc között

Az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a lengyel Kraków felett a női kosárlabda Euroliga két győzelemig tartó nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

A rangos esemény – az Euroliga kieséses szakaszának első erőpróbája – ellenére lassan szállingóztak a nézők az MKB Arénába, tíz perccel a feldobás előtt még csak erős félház volt a tribünön. A mintegy ötvenfős vendégtábor ekkor még visszafogottan, a hatalmas dobokat félretéve figyelte a bemelegítést, míg a hazai szurkolók inkább Magyarország-Koreai Köztársaság világbajnoki kézilabdameccs gólról gólra változó eredménye miatt ültek feszült csendben. Aztán amikor megjelent a 28-27-es magyar győzelem híre a kivetítőn, hirtelen visszatért az élet a mintegy 1400 nézőbe, és egy csapásra “robbant a csarnok”.

Horti Dóra, Jelena Milovanovic és Kathleen MacLeod is beköszönt a megilletődötten kezdő krakkóiaknak, akik csak a 4. percben, 8-0-nál találtak először a gyűrűbe, a Tuvic néven korábban Pécsett légióskodó Slobodanka Maksimovic révén. Hamarosan kialakult a “közte tíz” (14-4), ám a nyitónegyed végére Dominique Canty távoli dobásaival kiegyenlítettek a lengyelek (16-16).

A hatalmas termetű Ewelina Kobrynra és Maksimovicra építő rivális a 12. percben vette át először a vezetést, ám Milovanovic triplája valamelyest megnyugtatta a zöld-sárga híveket. Némi aggodalomra adott okot, hogy a nagyszünetig nem sikerült 2-3 pontnál jobban leszakítani a Krakówot, 20 perc elteltével 39-36 volt az állás.

A lengyelek a második félidőben 22 pontot dobtak (MTI)

A lengyelek a második félidőben 22 pontot dobtak (MTI)

Az első félidő statisztikájából MacLeod – a mezőny legjobbjának – örvendetes 13 pontja mellett kitűnt, hogy a házigazdák öt kísérletből csak egy hármast dobtak be, továbbá tízzel kevesebbszer próbálkozhattak a büntetővonalról, mint az ellenfél.

Fordulás után szinte állva hagyta a vendégeket a fantasztikusan védekező magyar bajnok, a harmadik szakasz végére 62-44 állt a táblán, Milovanovic pedig már 21 pontnál járt. A megnyugtató előny tudatában Székely Norbert együttese igazi örömkosárlabdát mutatott be a zárófelvonásban, a közönség 68-48-nál ujjongva skandálta, hogy “húsz! húsz!”, a lengyelek pedig ekkor már alighanem a pénteki folytatáson gondolkodtak. A soproniak a második félidőben remek formába lendültek, ami nemcsak a krakkói “visszavágóra”, hanem az esetleges negyeddöntőre is sokat ígér.

A második találkozóra három nap múlva Krakkóban, a harmadikra – szükség esetén – pedig jövő szerdán ismét Sopronban kerül sor.

nyilatkozat

Székely Norbert, a Sopron vezetőedzője:
“A nagyszünetben csak annyit mondtam a lányoknak, hogy ugyanazt csinálják, mint addig, mert jó úton haladtunk. Utána tovább javult a lábmunkánk, jobban olvastuk a lengyelek támadásait, és kiszorítottuk őket a palánk alól, kockázatosabb külső dobásokra kényszerítve őket. A hátralévő két meccsből egyet kell megnyernünk, remélhetőleg ez már Krakkóban bekövetkezik.”

Euroliga, nyolcaddöntő, 1 mérkőzés:
MKB-Euroleasing Sopron – Kraków (lengyel) 81-58 (17-16, 22-20, 23-10, 19-12)

A legjobb dobók: Milovanovic 23/3, MacLeod 17, Krivacsevics 14, Horti 11, illetve Kobryn 12, Maksimovic 12, Dupree 10

—-Bravúros pécsi siker—-

Egy ponttal, 61-60-ra győzött a MiZo Pécs 2010 együttese az olasz Venezia otthonában az első mérkőzésén.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a mérkőzés nem indult jól a pécsiek számára, a hazaiak gyorsan vezetéshez jutottak és irányították a mérkőzést, néhány perc után már hét ponttal vezettek. A baranyai csapat az új légiós Ohlde vezérletével aztán magára talált, a szakasz közepétől pontosabban támadott és hatékonyabban védekezett, így tíz perc után vezetett egy ponttal (17-16).

A második periódus első felében a magyar csapat akarata érvényesült, s két és fél perc után már tíz (26-16), a negyed felénél pedig 15 pont (33-18) volt az előnye. A félidő hajrája azonban a hazai együttesé volt, mely egy 9-0-ás rohammal hat pontra feljött a nagyszünetig (33-27).

A fordulás után a Velence kezdett valamivel jobban, egy gyors hármassal felzárkózott három pontra, de a Pécs tartotta előnyét egészen a 29. percig, ekkor egyenlítettek a hazaiak (40-40), ennek ellenére 30 perc után két ponttal a Pécs vezetett (44-42).

Az utolsó negyedben fej-fej mellet haladtak a csapatok, s ugyan az olaszok gyorsan átvette a vezetést, a Pécs Iványi Dalma vezérletével tapadt riválisára. Az utolsó perchez kétpontos hazai előnynél érkeztek meg az együttesek, s ugyan 14 mp-cel a vége előtt hárommal ment a hazai gárda, előbb Iványi, majd az amerikai Queenan is biztos kézzel büntetőzött, így nyert a pécsi alakulat.

A második találkozóra pénteken kerül sor Pécsett, míg az esetleges harmadik mérkőzést jövő szerdán rendeznék Velencében.

Euroliga, nyolcaddöntő, 1 mérkőzés:
Venezia (olasz)-MiZo Pécs 2010 60-61 (16-17, 11-16, 15-11, 18-17)

A legjobb pontszerzők: Ballardini 14, Jokic 13, Carson 10, illetve Iványi 17, Ohlde 17, Queenan 11

Ajánlott videó

Olvasói sztorik