Élet-Stílus

Németh Krisztiánt kölcsönadta a Liverpool

Németh Krisztián egy hónapig kölcsönben az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő, jelenleg 15. helyen álló Blackpoolban futballozik.

A 20 éves támadó volt a sztárja a bajnoki címet begyűjtő liverpooli tartalékcsapatnak – a szurkolók tavaly a „fakó” legjobbjának választották -, ugyanakkor a felnőttek között eddig csak felkészülési találkozókon kapott szerepet.

A klubok megállapodásának értelmében Németh Krisztián egy hónapig futballozik az angol másodosztályban középcsapatnak számító, jelenleg 15. helyen álló Blackpoolban. Kedden este, a Queens Park Rangers bajnoki meccsen már be is mutatkozhat
az új együttesében, amelyben a 19-es mezben szerepel.

„Rafa Benitez vezetőedző behívott szombaton az irodájába, és
azt mondta, mindenképpen támogatja a kölcsönszerződést, mert Blackpool közel van, és így nem kell költöznöm, hanem innen, Liverpoolból járhatok edzésre” – nyilatkozta Németh az MTI-nek. „Hetente 1-2 alkalommal pedig a Liverpool felnőtt csapatával edzek majd. Benitez szerint a sérülésem után meccshiányom van, és a tartalékbajnokság kevés lehetőséget ad a pótlásra, az első csapatnál pedig reálisan csak a kispadig juthatok a következő hónapban. A Queen’s Park Rangers elleni keddi bajnokin benne vagyok a Blackpool keretében, szerintem a kispadon kezdek és remélem, sikerül bemutatkoznom.”

A Blackpoolban sokat remélnek Némethtől: a klub honlapja szerint „magasan jegyzett” támadóval erősödött a gárda.

A pepsifoci.hu internetes weboldal értesülése szerint a magyar játékos elvileg hat mérkőzésen – a Queens Park Rangers, a Crystal Palace, a Derby, a Doncaster, az Ipswich, valamint a Watford elleni bajnokin – léphet pályára a Blackpoolban.

Éppen azért adták kölcsön, hogy minél többet játszhasson, a tartalékbajnokságban ugyanis most kevés meccse következne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik