Élet-Stílus

Ligakupa: kis híján leégett a Tottenham – videó

Levegőben lógott a szenzáció, a Burnley ugyanis ledolgozta háromgólos hátrányát a Tottenhammel szemben, ám a hosszabbításban a címvédő két gólt is szerzett, így Tottenham-Manchester United döntő lesz a Ligakupában.

Miután a másodosztályú Burnley 4-1-re elveszítette a Ligakupa-elődöntő első meccsét, tulajdonképpen tét nélküli, afféle kötelező programnak tűnt a szerdai esti visszavágó.

A szakadó esőben és viharos szélben lejátszott találkozón azonban csodát látott a Turf Moor stadion közönsége, a „kiscsapat” ugyanis ledolgozta a háromgólos hátrányát.

A 32. percben Robbie Blake pazar szabadrúgásával kezdte meg a felzárkózást az összesítésben a Burnley, majd a 73. percben szintén Blake volt az egyik főszereplő, két védőt is „beültetett a hintába” a bal oldalon, a beadására középen érkező Chris McCann-nek pedig közelről már nem volt nehéz dolga.


Harry Redknapp Spurs-menedzser szenvedett az oldalvonal mellett (MTI/EPA)

Redknapp, a Spurs edzője szenvedett az oldalvonal mellett (MTI/EPA)

Átellenben a cserecsatár, Roman Pavljucsenko semmisé tehette volna a Burnley erőfeszítéseit, amennyiben ajtó-ablak helyzetben képes betalálni, ám hibázott, ahogy kisvártva Ben Alnwick is. A Spurs kapusa egy beadás után kiejtette a labdát, Jay Rodriguez pedig hosszabbításra mentette a találkozót.

Ugyanakkor a ráadás utolsó perceiben címvédő két gólt is szerzett, ezzel „lesikálta” a becsületén esett foltot, egyúttal bejutott a sorozat döntőjébe. Előbb Pavljucsenko lőtt a jobb alsó sarokba (Brian Jensen ugyan hozzáért a labdához, de nem tudott védeni), majd egy kontra végén Jermain Defoe villant.

A címvédő Tottenham Hotspur ellenfele a Manchester United lesz a Wembley Stadionban sorra kerülő Ligakupa-fináléban, mely március elsején esedékes.

„Nagyszerű, hogy eljutottunk a Wembleybe, a szurkolóknak ez nyilván fantasztikus érzés, én mégis csalódott vagyok…” –
utalt a szerda esti „pokoljárásra” Harry Redknapp, a Spurs menedzsere, aki hosszú pályafutásának egyik legnehezebb meccsének nevezte a Burnley elleni visszavágót.

Ligakupa-elődöntő, visszavágó:


Burnley (II.)-Tottenham Hotspur 3-2 (1-0, 3-0, 3-0)


Gól: Blake (34.), McCann (73.), Rodriguez (88.), ill. Pavlyuchenko (118.), Defoe (120.)

Burnley: Jensen – Alexander, Duff, Carlisle, Jordan (Kalvenes,39.) – Elliott, Eagles, Gudjonsson (Rodriguez, 81.), McCann – Blake, Paterson (Akinbiyi, 100.)

Tottenham: Alnwick – Gunter (Taarabt, 95.), Woodgate, Dawson, Assou-Ekotto – Bentley, Zokora, Huddlestone, O’Hara (Bale, 62) – Modric (Pavlyucsenko, 65.) – Defoe

Továbbjutott: Tottenham Hotspur, 6-4-es összesítéssel.

(A Burnley Király Gábort nem nevezte a találkozóra.)




Kedden játszották:

Manchester United-Derby County (II. osztályú) 4-2
Továbbjutott: az Manchester, 4-3-as összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik